5. Karaj – Klubbdélután (Danájnak)

2011.11.19. Szombat

Reggelinél már csak négyen voltunk, mivel a két kisebb lány már iskolapadban ült. Nagy ölelések, szomorú búcsú, Medivel nagyon megszerettük egymást. Indultam végre Teheránba. A Milad Tower az 5-ik legmagasabb torony, a maga 435 méterével, amiből mondjuk csak az antenna vagy 120 méter. Egy nagyon csinos idegenvető kisasszony volt annyira kedves, s valahogy kijátszotta a biztonságiaknál, hogy bevihessem a fényképezőgépem, ami ugyanis tiltott lenne, mert kémkedésre alkalmasnak ítélik a 18-200-as objektívem Veszekedtünk a biztonságiakkal jó pár percet. Magyarázzam,hogy nem vagyok kém, s nem készítek stratégiai képeket, meg különben is, esett. Amúgy nem is értem az egészet, akkor minek engednek fel embereket, ha nem lehet fényképezni, vagyis 100 mm alatti objektívvel még azt is lehet… A csinos idegenvezető csaj kérdezte érvényes-e a jegyem a legfelsőbb szintre, persze hogy nem volt, de engem is bevitt a felfelé menő liftbe, míg majd mindenki lefelé indult. Hát Dani! Ezt később magam sem értettem… Még Tabrizban tanácsolta az azeri fickó, hogy keressem meg az újságot, Medi is mondta, hogy jó ötlet. Így esett, hogy a Hamshahri Daly szerkesztőségéből próbáltam bejelentkezni Facebookra, ami ugye erősen korlátozott Iránban, de mégiscsak van valami trükkjük rá. De még így sem sikerült, még az egyik szerkesztő laptopjáról sem, de legalább az e-mailjeimre válaszoltam jó 1 hét után. Pár órás beszélgetés után abban maradtunk, hogy miután bejártam Teherán nevezetességeit, egy ebéd mellett megejtjük az interjút, s a fotós készít képeket, drága szponzoraim hadd örüljenek végre. Mohamed, az egyik újságíró elkísért szállást nézni. Inkább le sem írom a tortúrát, míg a lepukkanttól lepukkantabb egérlyuk méretű, közös fürdős, koszos 20-30$-os szobákat végigjártuk. Körülbelül a 15-20. “Hotel” után adtam fel, s közöltem segítőmmel, hogy a sátramat választom, mert az makulátlan tiszta, olcsó, kedves szállás számomra. Megintcsak követnem kellett a taxiba ugró újságírót, ha nem akarok a hegyekben aludni, ami bizony a 12 milliós város túloldalán van, akkor elvezet egy szép parkhoz. Egyszer csak az egyik piros lámpánál, mikor mellé álltam közölte, hogy megyünk hozzuk. Nagyon kedves családja van, édesanyja finom meghatározhatatlan zöldséges bárányraguja, természetesen odapirított rizse, és még kitudja milyen finomságai után sokáig beszélgettünk. Húguk már férjnél, a két báty Mehdi 27, Mohamed 32 még otthon.

2011.11.20. Vasárnap

Úgy volt, hogy 7 körül Mohameddel bemegyek Mehdi munkahelyére s miután kineteztem magam (informatikai cégnél dolgozik) ő elkérezkedik, s megyünk várost nézni. De valahogy az történhetett, hogy nem tudott, vagy nem is akart Mohamed felkölteni, mert 10 körül ébredtem. Reggeli után Mehdivel taxival, metróval bejártunk 1-2 helyet. A Bazár nagyon zsúfolt volt, kicsit piszkos, de élveztem. Sajnos nem vagyok elég gátlástalan, így nem tudok jó képeket csinálni, pedig itt van, hogy a járókelők kérnek meg, hogy fényképezzem le őket. A Golestan palotát “bejártuk” nem értettem, hogy a jegyünk illetve a 3-4 jegy, amiket begyűjtöttek a bejáratoknál- nem volt elég az egész múzeumra. A legszebb tükörmozaik termekben persze nem lehetett fényképezni. Emam Zade Saleh egy tükörmozaikkal borított mecset, természetesen nem koedukált, már kezdtem berágni, hogy be sem engednek, mire rájöttem, hogy a túloldalon van a férfi bejárat. A cipőket mellékelt nylon szatyrokban, vagy vászontáskákban be lehet vinni, vagy tetszés szerint a bejáratnál hagyni. Mivel a motoros csizmámat Gyergyóban hagytam, ezért a cipőmet inkább vittem magammal. Meg esett is. Nna kényes orrúaknak nagyon nem ajánlom mecsetek látogatását esőben. Ahogy beértünk megcsapott az a tömény büdös, ázottcípős lábszag, s már-már azon gondolkodtam, hogy a nők most az egyszer biztos hálásak lehetnek az iszlám megkülönböztetésnek. Iszonyat dugók közepette értünk haza. Megvártuk Mohamedet a vacsorával. Spenót is volt. Este felmotoroztunk Teherán tetejére, ahol a Citadellához szokott fényképezőgépem elő sem bújt a zsákból. Nemhiába “Pest megér egy estet” Odafelé majdnem belénk jött egy autó, na, ezeken nem kell meglepődni a teheráni forgalomban, ami Irán egyik nevezetessége. Hihetetlen forgalom, mindenki mindenfelé, frankón szembe a legváratlanabb helyeken. 2 sávban 3 autó,s még vagy 2 motor, lámpák fix pirosan villognak, csak a “durvább” kereszteződésekben működnek 3fázisban. Eddig azt hittem egyedül a körforgalomban érvényesül a jobbkéz szabály, de a fővárosi körforgalmak mentesek ez alól űgy tűnik. Egy szabály van, nyomd a dudát, rakd be a kocsi orrát! Így parkettamintában állva akadályozzák egymást a kocsik. Amúgy a káoszban van rend, s működik szépen. Mindenki vigyáz a másikra, a gazdagok gondolom saját kocsijukra, de amúgy szakadt kocsikkal vannak tele az utak, és az újak is horpadoznak szépen.

2011.11.21. Hétfő

Saad Abad egy 18 különálló múzeumból álló együttes. A bejáratnál kérdezték melyikbe kérek jegyet, mire mondom hogy az egészre, hiszen azért jöttem. Néztek nagy hülyén, s kérdezték újra hogy 3-5 jegyet kérek-e, mivel úgy sem lesz időm többre… Azt persze nem mondták, hogy jó pár nincs nyitva, vagy tatarozzák, átrendezik, köztük volt jó pár pont a legjobbakból… Kezdésnek rögtön mentem a kert végére, ahol az Omidvar  testvérek múzeumában róhattam tiszteletem. 1954-ben keltek útra Iránból, s 7 év alatt körbemotorozták a Földet, utána még rátettek 3 évet egy Citroennel. Sivatagok, Eszkimók, Amazonas, Tibet… hogy csak pár helyet említsek példaképeim utazásaiból. Meg is vettem rögtön a DVD-t.

Bartha Gyula és Sulkowsky Zoltán 1928-ban indultak világgá egy oldalkocsis Harley-val, meg egy németjuhásszal, s 8 év alatt motorozták körbe a Földet 170.000 km-t megtéve, sajnos nekik nincs DVD-jük, de a könyv is olyan ritkaság, még mindig várom az antikvárium.hu visszajelzését. Ha valaki tud róla megköszönném

A Zöld palota tényleg gyönyörű volt, természetesen nem lehetett fényképezni. Gyönyörű tükörmozaikkal borítva az egész enteriőr. A Fehér palota fejújítás alatt, a Víz múzeuma zárva, a dombtetőn álló szintén zárva, a fura kortárs perzsa festményekre, illetve a királyi konyhára nem akartam pazarolni a belépőt, a szépművészeti múzeum… hát nem tudom részletezzem-e. Az épületen lévő táblán azt olvashatja a kedves látogató, hogy a múzeum együttes egyik legszebb épülete… Majd a mellékelt képen eldöntheti a kedves olvasó igazi szocmodern, vagyis inkább csak szoc. A gyűjteményről még csak szót ejteni sem érdemes. Jó-jó mondjuk volt 2 Rembrandt, 1 Salvador Dali, persze replikák, 2 iráni festőnek tetszettek a képei. Amúgy hihetetlen gyér a felhozatal a 3 nem túl tágas szinten. Tudom az én hibám. Már megint túl sokat vártam, mint régen. Meg a szüleim hibája, mert egy csomó szebbnél szebb múzeumba, s egyéb nevezetességbe cipeltek. Meg Magyarország hibája, ahol tényleg gyönyörű és gazdag gyűjtemény van a múzeumokban, amiknek a legszebb műemlék épületek adnak otthont… Mohamed azt mondta 10 max 20 ezer rial elég a taxira a múzeumtól a szerkesztőségbe. A sofőr, aki persze saját kocsiját használja feketén taxinak, eltévedt, lassú volt, nem beszélt angolul, s 100 ezret kért. Próbáltam megértetni vele, ha nem veszi el a 15 ezret, akkor a hajára kenheti. Tovább erősködött, meg értetlenkedett, ezzel úgy felmérgelt, hogy jól faképnél hagytam, süsse meg a fuvarját. Este megejtettük a riportot a szerkesztőségben. Arról is kérdeztek, hogy látom Teheránt és Iránt, mint turista. Problémák, előítéletek, miegyéb. A gyors busszal mentük haza, akárcsak a piros 7es. Azért annyira nem fejtettem ki mennyire szar a tömegközlekedésük. De mondtam, hogy villamos jó lenne, de mivel annyira be van épülve, nem fér el, egyetlen esélyük maradt, a metró. S jobb is a föld alá vinni a közlekedést. Mondták, hogy tömegközlekedve másfél óra, saját kocsival 1 óra az út minden nap. A buszok meg ezért nem tudnak haladni a kocsiktól, taxiktól. A netről csak annyit, hogy a szerkesztőségben, ahol azt mondták a leggyorsabb, speedtest 0.91 mbps-t mért, feltöltésre 0.17-et. De a 0.09 volt a csúcs

2011.11.22. Kedd

Niavaran múzeum, következő csalódás. Az épület kívülről megintcsak igazi szoci, belülről azért gyönyörű. A plafon nagyon gáz alumínium, cserébe eltolható a tető. Az épület amúgy szépen dekorált, de az uralkodócsalád fürdőszobáit, konyháit elrejtettem volna. Nem tudom milyen volt a Kádár-villa, de néha olyan érzésem volt, ott vagyok. A Privát könyvtárba nem volt “érvényes a jegyem”, amit egyáltalán nem bántam. Szerintem a Berzsenyi könyvtártól lehidalnának. A többi épület sem varázsolt el igazán, főleg a szépművészeti gyűjteményekben csalódok mindig, illetve az egész múzeumrendszeren. Kérdezik, melyik múzeumokba kérsz jegyet, a múzeumon belül. A jegyre természetesen csak farsziul van írva melyikre érvényes, és veszekedhetsz az egyes múzeumok bejáratánál az angolul nem beszélő alkalmazottakkal, hogy: – De-de, ide vettem jegyet! – Nem-nem, ide bizony nem vettél, ez a… -mondja farsziul, s mutatja a táblát, megintcsak Farszi nyelven… Azt is mondtam az interjún, hogy mennyivel egyszerűbb lenne egyetlen jegyet nyomtatni a sok dupla egyoldalas fecni helyett, s a hátuljára a múzeum együttes térképét rányomhatnák, mert irtó rossz a kitáblázás. Motorozni Teheránban nem életbiztosítás, de piszkosul lehet élvezni. Oldaldobozok, s csomagok, s utas nélkül. Mohamed rosszabb mint egy nagymama. Ha mögöttem ül állandóan ezt hallom: Vigyázz! Óvatosan! Vigyázz!!!… mondtam neki inkább énekeljen! Bejött

2011.11.23. Szerda

Mióta merevlemezt cseréltem  a laptopomban, az nem kommunikál a külső táregységeimmel, amire mentem a fotókat, videókat. Szerencsét próbáltam a Niavarantól nem messze lévő Apple store-ban, de a vevők tolmácsolásával sem sikerült megérteniük a problémámat. Átküldtek a belvárosba, egy üzletházba, ami vagy 5 szinten csak számítástechnikai bolttal volt tele. Ott végre tudtak segíteni, s először fizettem parkoló díjat motorra. Kétszer fellöktek, egyszer egy bedugult utcában, s nekidőltem egy álló autónak, egyszer az autópályára vezetőn, na, az kemény volt alig bírtam megtartani, a kormány úgy beremegett. Nincsenek hozzászokva, hogy csomagok is vannak a motoron, s így sokkal szélesebb, mondjuk eleve sokkal magasabb, mint a többi.   A teheráni közlekedést úgy foglalnám össze, olyan mintha sakkot, s dominót játszanál  egyszerre. Shish o haft a Hamshahri hétvégi száma (csütörtök, péntek) külön irodájuk van, ott is adtam egy riportot, s a fotós készített képeket. A főszerkesztővel jót beszélgettünk, úgy tűnt érti amiről beszélek. Este elmentünk a srácokkal kocsikázni a városba, Mehdi Xavier Ruddot bömböltette, amit másoltam neki, és olyan volt a hangulat, mintha teljesen be lett volna tépve mindenki, pedig csak 1 pohár narancslevet ittunk. Mindig mondom, hogy nem kell semmi tudatmódosító szer, csak jó társaság!

2011.11.24. Csütörtök

Reggel eljöttem végre Mohamedéktól. Elég volt már Teheránból,s kicsit a szállásadóimból is. Utáltam a cigifüstöt, amivel tele volt a szoba lefekvés előtt, Mohamed értetlenkedését, s az apja folyamatos farszi beszédét hozzám. Mohamed néha tipikus okoskodó hülye, kérdez valamit, de arra koncentrál ami a fejében van, és ha nem olyan válasszal állok elő amit vár, akkor megakad a tű. Amúgy nagyon-nagyon rendes srác csak nem bír kilépni a szerepből, amivel teljesen azonosult.

Még a szerkesztőségből küldtem Couch Surfing (CS) üzenetet, s jött is sms, hogy vár Fatima Qomban. Ők is Teheránból utaztak haza, kocsival. Pont előttük negyed órával értem a város szélére, ahol bevártam őket egy körforgalomban. Fatima nagyon kedves, intelligens lány, a TV-nek dolgozik, s még úgy is fogadott, hogy szinte egész nap nem is tudtunk beszélni, annyi intéznivalója volt. Amúgy CS ambassador (ami fogalamam sincs mi az, de nagyon fontos nekik) Masoud, a sofőr szintén CS ambassador, amúgy Yazdi és rögtön meghívott magukhoz 1-2 héttel későbbre. DU érkezett Kermanból, s Yazdból még 2 CS ambassador srác… akik mentek Teheránba. Fatimának is vissza kellett mennie, nekem meg jött még egy sms-em,egy másik CS tagtól, hogy ha akarok hegyet mászni, meg síelni akkor hajnal 3-ig érjek Tehránba. Így szerencsésen jött össze minden, s mind kocsiba ültünk, miután a hátizsákomba összepakoltam a szükséges dolgokat. Éjfél körül értünk oda, nem egyszerű címeket találni a fővárosban… Hamed kicsit fáradt volt szegény, nem tudott aludni addig, míg oda nem értem,s utána se sokat. Én boldogítottam még egy kicsit,míg bevaxoltam a bakancsomat, s azt bele is kellett hajszárítózzam, mivel tudtam a majd 4000 méteren sok hó lehet. De ezt nem várta meg, csak mondta aludjak jól, amit csak akkor kezdtem gyanítani hogy nem is lesz olyan egyszerű, mikor a nappaliban alaposabban körülnézve sem találtam semmi alvó alkalmatosságot, de mégcsak plédet sem… Megtaláltam viszont a lyukas matracát az is több volt a semminél, s a kabátommal, pólómmal takaróztam sosem voltam egy elveszett gyerek, s majd minden körülmény közepette képes vagyok aludni

2011.11.25. Péntek

Kemény 2 óra alvás után keltünk, nem mondanám, hogy a legkipihentebben. Eltaxiztunk a város szélére ahol megkezdtük a felfelé menetelést 3:35-kor a 3957 méter magas Towchall hegyre. Az út 1600 méter körül indult. Nagyon lassan sétált Hamed, pedig azt hittem meg fogok feszülni mögötte, mivel Damavand guide, vagy 38 szor indult fel, s ebből 28-szor fel is ért az 5610 méteres csúcsra. Nem baj a 2 órás alvás, s reggeli nélküli indulás engem sem turbózott fel annyira. Út közben találkoztunk 1-2 cimborájával, klubtársával. Elég szokatlan, és fura volt hajnal 4 körül vaksötétben hegyre sétálni a “legújabb”(nem vagyok otthon ebben a stílusban, de nálunk már régiek) party zenékre, amit egy mobiltelefonból bömböltetett egyik “mászó”. A szemétről már említést sem tennék, amivel tele volt az ösvény, később a hó is: csokipapír és mindenféle egyéb hulladék. Nagyon kiábrándító volt. Hát nem egy alpesi hegyekhez szokott vándornak való az tuti.

Háromnegyed útig jó idő volt, aztán erős szél, hóval. S az utolsó harmadon mondta Hamed, nyugodtan menjek előre, majd a csúcson várjam meg. Elég erős szél hordta a havat, hó a szelet… fényképezni sem volt kedvem, mert még a windstopperes kesztyűben is fájósra fagyott a kezem. A csúcson legalább volt egy menedék bivak. Belülről is keményen le volt fagyva az ajtaja, s bent teával kínáltak Hamed barátai. Lefelé még zordabb lett az időjárás, most először kezdtem aggódni az orrom miatt, de mit számít az, ha végre síelhetek   Hirtelen a sípályán találtuk magunk, mert annyira nem lehetett látni, de mondták nem érdemes felszerelést bérelnem, mert mindjárt lezárják a pályákat a hóvihar miatt. Hamed hozott lécet, azzal ment le, én meg besitteskedtem magam a síliftbe bérlet nélkül. Pont az iráni snowboard bajnok csaj húgától kérdeztem, hogy nézik-e a jegyeket, s pont odaért a csinos kis nővérkéje, s elintézte nekem a lefelé utat. Nagyon jó fej, aranyos csaj, ráadásul hódeszkás is! Viszont este mentünk vissza Qomba, így lett Juhász Daninak már megint igaza! Legalább Hamednél a jó forró zuhanytól kiengedtem. S Fatima sms-ben küldte a címet, hova menjek, mert CS party van, s utána indulunk csak. Hát részletezzem milyen az a buli, ahol te nem ismersz senkit, mindenki rángat táncolni(iráni), de a zene is szar (nekem), nem tudsz asszimilálódni, (ahogy Mózes mondta)http://www.youtube.com/watch?v=OKUxPb0qmAw ja és még pia sincs. Tisztára mint egy általános iskolai klubdélután, elég infantil, vonatozás, miegyéb… 10kor meg pizsi. Legalább utána mentünk (volna) vissza Qomba. De többen lettek a kocsiban, akik vitték Fatimét, s engem többekkel elszállásoltak valakinél. Ott legalább aludtam egy jót a szőnyegen. Itt ez normális, a Sahnak se volt ágya, pedig gondolom telt volna. Azért jó pár arccal megismerkedtem a bulin, s egy elég jó csaj harmincegynéhány (az már beszámíthatónak mondható Iránban), a bulin meghívott hogy menjek velük a perzsa öböl egy szigetére nyaralni 1-2 hét múlva… Hallottam, hogy jó hely, de ne úgy képzeljem, mint ahogy szoktam, hogy bikinis csajok, meg ilyenek… frankó   Dani! 3.

 http://powergenindia.org/?p=6537 buy cialis 20mg