7. Chin – Shiraz
2011.12.04. Vasárnap
Reggel nem tudtam elindulni időben, nem rajtam múlt, Réza dolgozni ment, Mostafa suliban, a nővéréék nem voltak otthon, így várhattam DU1-ig mire elindulhattam. Addig Kókusz a saját repülő szőnyegén fotóztatta magát. Yazd előtt 100 km-rel kifogyott a benzinem. Az iráni autópályák nagyon jó minőségűek, s az ember csak húzza a gázt, a kilometerszámláló meg ugye nem működik… Még jó, hogy a tanktáskában tartom a benzinfőzőm literes palackját, amivel eljutottam a legközelebbi benzinkútra. Este Masoud, akit még Qomban ismertem meg, értem jött a központba és elvezetett a szülei házához, ahol a motorom kapott egy külön garázst. A csomagommal elvitt a testvéréhez, útközben felvettünk két finn Couchsurföst. Finom vacsorával vártak minket, társasoztunk, sokat nevettünk, s Masoud csinos unokahúga a szemközti kanapéról chatelt velem Facebookon. Jellemzően Irán.
2011.12.05. Hétfő
Reggeli után jött Masoudnak egy csinos barátnője, s így együtt mentünk Mehrizbe, a Hussein ceremóniát megnézni. Hatalmas, kb.10m magas, nagyon nehéz fa halottas baldahinokat építettek, s díszítettek Husszein emlékére, amiket elvileg van, hogy 20-30 km-en keresztül cipelnek a vallási fanatikusok a vállukon. A többiek fanyélbe erősített lánccal verik a hátukat, még a kissrácok is! Amíg vártuk Masoudot a téren ülve iráni emberek kérdezgettek szokás szerint megint minket, honnan vagyunk mi a nevünk… Már majd egy hónapja, napjában ezerszer ugyanazok a hülye kérdések, egy idő után mindenkinél betelik a pohár… Higgadtan ülve a tér kövén, csak bajusz alól válaszoltam a -Hol ország? kérdésre, hogy -Chin. Mire ő vissza -Chin?!?!?! én: -Yes Chin!!!! (Kína) Még a két hófehér bőrű tejfölfinn közt sem tűntem barnának, se sárgának, de simán elkezdtek egymás között tanakodni, hogy “Basszus ezek kínaiak, nézd már!” Mikor Masoud visszajött, mondtam neki az újságot, hogy kínainak adtam ki magunkat, és ha kérdeznék, miért beszélünk egymást közt angolul, azért mert ők mandarint, én meg kantonézt beszélek, s így könnyebb. Masoud: -Tényleg??? Ennyit Iránról 
Az ingyen ebéd után megnéztük Mehpadin Orghot (org=kastély). Az agyagból készült kastély eléggé le van lakva, pedig hihetetlenül jól néz ki. Jó turista látványosság lehetne, de mi voltunk az egyetlenek. Masoud elvitt minket egy ősi temetőbe is, ahol több mint kétezer éves sírokra leltek, de mikor odaértünk nem találtunk semmit!!! Lebetonoztak mindent, padokat öntöttek betonból, s piknik helyet létesítettek. Szerintem legközelebb, ha visszamegyek, biztos lesz egy Mecset is! Hát ez Irán. A Vallás totális győzelme a történelem felett. Pedig egyiknek sem kéne elnyomni a másikat, békében megférne egymás mellett mindkettő, tiszteletben tartva a másikat.
2011.12.06. Kedd
Egy másik csinos barátnőjével indultunk a Mehrizbe a Moharram legfontosabb napjára. A ceremónia előtt megnéztünk egy kisebb várat, ami teljesen üres volt. A finnekkel kérdeztük hogyhogy nincsenek itt gyerekek? Mondtam, hogy ha ez Magyarországon lenne, egész nap ott játszanánk, s próbálnánk megvédeni a várunkat a turistáktól, finnek úgyszintén helyeseltek. Itt a kissrácok lánccal verik a hátukat. Masoud elintézte, hogy felmehessünk a várkapu tetejére, s onnan a tömeg fölött nyugodtan szemlélhetjük a felvonulást. Jöttek lovakkal, szamarakkal, tevékkel, gyalog, hatalmas fémszerkezeten lévő díszeket cipeltek magukra erősítve az emberek, a többiek verték a hátukat a láncokkal. Kamionok is jöttek, amiken Hussein halálának epizódjait elevenítették meg. A kapun kívül időközönként leöltek egy-egy birkát, s vérét a csatornába mosták, volt, hogy épp a menet előtti pillanatban végeztek. S volt, amelyiket motorra próbálták felkötni szerencsétlenül. Hál’Istennek azt nem láttam, mikor a tevét áldozták fel. A végeláthatatlan felvonulás egyszer csak begyűrűzött a fallal körülvett térre. Nekünk túl sok volt az egész a végére. A tér túlsó végén szökőkutat építettek vörösre festett vízzel, ami a vért szimbolizálja, egyik kamionon oroszlánjelmezbe öltözött ember sírt Hussein teste felett, egyiken gyermekeket pofoztak, eljátszva hogy kínozták meg Hussein családját, egy másik kamionra meg dobálták fel a csecsemőket áldásért, arcukat összekenték valami pirossal a vért szimbolizálva (aztán lehet, hogy pont birkavérrel). Hazafelé felmásztunk a csend tornyába Aapoval és Pettreevel. A zaratisták ide hordták fel a halottakat, akiket a hegy tetején lévő hatalmas (inkább bástya, mint) torony közepén helyeztek el. A nap, s a madarak elintézték a többit.
Este Masoudnak vissza kellett mennie Tehránba a csinos lánnyal, így elvitt minket Mohamedhez, akit megint csak még Qomból (s Teheránból is) ismerek. Nála épp valami CouchSurfing találkozó volt, s vagy harmincan voltunk a lakásban, javarésze dohányos. Éjszaka mondanom sem kell, hogy nem volt valami kellemes aludni a rossz levegőben. A kecóban volt két horvát srác is, Mice és Tonci, Horvátországból, majd 2 méteres srácok, vízilabdáztak, nyáron discót üzemeltetnek, most utaznak. Nagyon jó fejek, rögtön megtaláltuk a közös hangot, nagyon sokat röhögtünk együtt.
2011.12.06. Kedd
Későn kelt a tivornyázó társaság, de nekem ígérték, hogy segítenek a vízum hosszabbításban. Mina el is vitt a kocsiján a földönkívüliek irodájába (Aliens Bureau! , Passport office) ahol adtak papírt kitölteni, át kellett menni a bankba befizetni a 300.000 Rialt (5500 Ft) a bizonylattal meg vissza. Mondták másnap jöjjek vissza. Pultra csaptam, mondtam: Nem! Most kell a vízum, addig nem megyek el, míg nincs meg! Nem tudom, ki volt jobban meglepődve, de fél órán belül bepecsételték az újab 30 napot, amit sajnos tudtam, hogy nem tudok kihasználni, mert a pakisztáni vízumom is lejár Jan 2-án, aztán az indai is…
A horvát srácok nem tudtak elmenni várost nézni, míg vissza nem értem, az iráni abszolút szervezetlen szervezésnek köszönhetően. Így együtt vetettük be magunkat a szűk vörös sikátorok közé. Az iráni CS közösség rögtön úgy határozott, hogy nézzük meg az utunkba akadó Hammamot(török fürdő), ami étteremként üzemelt. A fizetés sem volt egyszerű: az egyik CS tag beszedte a pénzt, s az üzletvezetővel órákig számoltak. A horvát srácokkal csak néztünk. Mire kiértünk, korom sötét volt. Sokat láttunk a városból! 
A népes csapat több részletben megjelent különböző, még épp nyitva lévő nevezetességben, folyamatosan elvesztve egy részét a társaságnak. Este vissza Mohammad lakására, a party folytatódott. Azzal legalább nem volt baj, volt ki társasozott, volt, ki kártyázott, volt, ki ivott, volt, ki kutyát mosott a fürdőben Egyik barátunk szerzett hasist, azt tekerték az erkélyen, mert az egyik résztvevőnek a fia bent volt a lakásban. A horvát srácok a második kör tekerését átvették, mert az irániak füstszűrővel csinálták. Erre még én is azt mondtam, amatőrök. Ötünk közt körbejárt a trombita, s az irániak bekészültek. Mi európaiak, kértünk még egy repjegyet Kérelmünk nem süket fülekre talált, csak hasznavehetetlenekre Még a második körben játszotta le Mice a mobilján Frank Sinatra: Fly me to the moon számát. Azóta ez a szívós himnusz. Nem kell megijedni, nem lettem drogos, miután még csak nem is dohányzom, van elég bajom a köhögéssel. De tárgyilagos, őszinte írásra adtam a fejem. Miután telt, s múlt az idő, és nem kaptunk újabb repjegyet, s a kapitánnyal is hiába beszéltünk, feladtuk a próbálkozást. Amúgyis annyira jól éreztük magunkat, hogy azt nem lehetett hova fokozni. Sakkozni akartunk Micével. Az egész lakásban nem volt sakk. Pizzás dobozra tollal rajzolta Tonći a táblát, mi meg Micével figurákat alkottunk, rágó, érme, cukor, bábucipő, s papírhajtogatással. Életem legjobb sakkja
2011.12.07.Szerda
Most sem volt egyszerű kelni, s indulni Esfehanba, ahol már a Finnek: Aapo és Pettree, egy napja vártak egy CS hostnál, így velük együtt szálltam meg a hatalmas szuterénban. WC az udvaron, fürdő az emeleten a szülőknél… A horvátokat Mehdi vitte Yazdból, nála szálltak, de este találkoztunk a városban. “Péntek” lévén, gondoltuk bele vetjük magunk az éjszakába. Ennek az lett a vége, hogy egy éjjel-nappali büfében ültünk egymás mellett, mint a kisiskolások, alkoholmentes sört szürcsölgetve. Jól kirúgtunk a hámból!
2011.12.08. Csütörtök
Aaponak eléggé megfájdult a térde egy régebbi futball sérülés emlékére, így nélküle indultunk a Fire temple meghódítására. A zaratista tűz templomot egy dombtetőre építették. A buszmegállóból egyenesen megindultam felfelé, s a templom romjaitól jó kilátás nyílt a városra. A hivatalos útra is Lefelé inkább azt választottuk. Visszafelé a Shaking minarets / remegő minaretteket néztük meg. Sejtésem, hogy felesleges megvárni a “műsort” jogos volt. Adott időben felment egy férfi meg egy kissrác a tornyokba és elkezdték rázni az ablaknál fogva. Kilengése volt a minaretnek, szó se róla, de ettől nagyobb hülyeségre se adjak többet pénzt! Este Mice barátjával, Marcóval találkoztunk, aki az esfeháni vízilabda csapatban játszik. Együtt mentünk át az örmény negyedbe ahol Sergan, a szerb kézilabdás srác lakik egy koreai és egy orosz csapattársával. Került Vodka, Whisky is. A buli végére esett be Borisz, nem kicsit elázva. A hangulat leírhatatlan volt. Internacionális fergeteges! Tipikus stereotipokkal: a mukkot sem szóló videojátékozó Koreai, a csatak részeg behemót orosz medve, a csöndes szőke vidám finn, a tipikus szerbfejű,s a jókedvű horvát és magyar barátok…
2011.12.09. Péntek
Délelőttre beszéltük meg a találkozót a horvátokkal, de ők Serganéknál aludtak, így nem is tudtak időben kelni. A téren lévő Mecseteket néztük meg, s a palotát. A téren párszor megkérdezte tőlünk egy idegesítő fazon, hogy láttuk-e már a tevét? Azóta ez(is) szállóige lett. Délután a 40 oszlopos épületet csodáltuk, aminek 20 oszlopa tükröződik az előtte feszülő víztükörben, így adva ki a negyvenet. Jó pár csinos csajt láttunk, s Micével nem álltuk meg, hogy ne szólítsuk meg őket. Telefonszámot cseréltünk, s este találkoztunk is. Beültünk egy vízipipázó helyre, de a csajok nem bugyborékolhattak… Irán! Így felkerekedtünk, hátha van valami koedukáltabb hely is. Az ő bérelt kecójukban kötöttünk ki. Mondanom sem kell, hogy volt köztük, aki teljesen ellenezte, hogy felhívjanak minket, ez a lány el is hagyta a lakást, míg mi ott voltunk (iszlám Irán). A vodka is csak titokban került elő egyik lány retiküljéből, s keveredett bele a narancslevünkbe, míg a csapatkapitány lány a konyhába, vagy mosdóba ment… A lányok hokiznak, épp nagy meccsük volt, ezért vannak itt, de este mennek is vissza Teheránba, így csak pár óránk volt együtt. A leghelyesebb csaj elővette a varázsdobozból a hatalmas kék-fekete üveg vízipipát, s parazsat hevített a tűzhelyen. A zamata még mindig itt van a számban (Dani 8). 2 vizipipa járt körbe, s a mobiloknak fazekat hoztunk, hogy abban erősödjön a hang. Feltaláltam az iPot-ot is, mivel Aaponak volt egy iPad-je, az asztalon meg egy fazék(pot). Éjfél körül érzékeny búcsút vettünk a lányoktól, mert nemsokára indult a buszuk Teheránba. Telefonszám, email csere, s invitálások Teheránba.
2011.12.10. Szombat
A megbeszélt találkozókat elég nehéz összehozni, mert a város különböző pontjain szállásoltak el minket a horvátokkal, s az esti bulik sem segítenek a helyzeten. Micével és Tonćival bejártunk egy-két mecsetet, míg Aapo és Pettree szőnyegvásárban voltak. Betévedtünk a szárnyas piacra is, és nagyot röhögtünk, mikor mindannyian ugyanarra gondoltunk. A piacról kiszorult bácsi, aki kakasait szatyorból árulta, tisztára úgy nézett ki, mint a portékái. A bazár felé jött velünk egy lány teljesen csadorban, lekendőzve, csak a szemei látszottak ki. De a szemei! Pont azokat kellett volna eltakarni! Olyan gyönyörű szemeket ritkán lát az ember. Rohantam is volna utána, hogy bár lefényképezhetném! Micsoda díjnyertes kép lett volna! A National Geographic címlapjával vetekedett volna, csak ez fekete-fehér lett volna. Le kellett üljünk Micével, annyira készen lettünk. Sokáig emlegettük még azt a futó pillantást. De annak a gyönyörű szempárnak, melyet Otthon hagytam, semmi sem homályosítja a fényét.
2011.12.11. Vasárnap
Reggel a hatalmas szuterénban fel sem tűnt, hogy bővült a CS létszám 5 lengyel diákkal. Megmutattam, hol tudnak jegyet venni, s elvittem őket a horvátokkal kedvenc Kebapos helyünkre, miután megnéztük a Jame mecsetet. Micével, Toncival, Marcoval az örmény negyedet jártuk be, templomokat, múzeumokat nézegettünk, s élveztük az utcák örmény hangulatát. Naplemente előtt elköszöntem tőlük, hogy még elcsípjem a legszebb sugarait a lebukó napnak, ahogy a hidakat simítja. Akkora dugó volt, hogy lefutottam két buszt is, de így is lekéstem a naplementét. Azért még a Blue hourt (kék óra) elcsíptem, s jót sétáltam a folyóparton. Egy lány kínálta kellemes társaságát. Egy rövid pillanatra mikor senki sem láthatta, még kéz a kézben is sétáltunk. Fura hely ez az Irán. Este egy holland lány Sanne, és egy olasz srác is vendég volt a szuterénben, s megint trombitálás folyt.
2011.12.12. Hétfő
Kora reggeli indulás nem lett, de csak eljutottam Shirazba. Sanne-tól kapott CS kontakt nem fogadott, s nagy nehezen elértem a többieket is, akik mind egy guest houseban(motel) szálltak meg. Egyedül Aapo volt a szobában mikor odaértem, erőst meg volt fázva. A hokis lányoktól kapott kontaktszámon Miceék rendeltek aragsagit, azt kellett átvennem. Nem apróztuk el, rendeltünk 3 litert. Én azt hittem Bort kapunk, mert én arról álmodoztam, hogy Shirazban iszom egy pohár Shirazt, ha beledöglök is! Hát majdnem. Ez az aragsagi szerintem tiszta kemikális lötty, felhígítva valami áfonyalével, de még Colát is kevertünk bele, annyira ihatatlan volt. Én ki is jelentettem az első pohárnál, hogy ez nem emberi fogyasztásra való, és felét sem bírtam meginni. Mice még ivott mikor bealudtam. Másnap Tonći mondta, hogy Mice legalább tíz éve nem hányt. Ettől az aragsagitól sikerült. Később megtudtuk, hogy hasonló löttytől halt meg nemrég egy fiatal srác. Biztos többet ivott, és nem 2méteres vízilabdás discomanager volt…
2011.12.13. Kedd
Végre eljutottunk Persepolisba. Már nagyon vártuk, mert kezdett elegünk lenni a sok mecsetből. Tonćiék által megismert fiatalokkal mentünk együtt, egy kisbuszt béreltünk, volt vagy 50 éves Mercedes. Megint az iráni szervezésnek köszönhetően, mondták nem kell fizessünk. Gondoltuk majd visszafelé mi. Azért Persepolis mégiscsak Persepolis, még így lepukkanva is érzékeli az ember, micsoda város lehetett! Szavakkal leírni nehéz, a képek meg nem adják vissza. Amúgy csodálkoztunk, hogy nem húztak fel legalább mellé egy mecsetet. Az iráni csajok rikácsolása eléggé idegesítő volt, így sokszor lemaradtunk, vagy éppen felmásztunk egy hatalmas sírbolt tetejére. Adélnak hajózásaimból mindig egy csomó ajándékot hoztam, de édesanyánk ajándékára is szemet vetett mindig Így rá könnyen igaz a mondás, hogy Dárius összes kincse sem lenne elég neki! Szegénynek lefényképeztem a táblát, amin az áll, hogy ez volt Dárius kincstára, Nagy Sándor 3000 megpakolt tevével hordta el a kincseket… Visszafelé megintcsak nem kellett fizetnünk. Mikor visszaértünk lementünk az undergrund cafeba, ahol az egyik srác dolgozik, ott ismerkedtek össze a horvátokkal. Akkor kezdték el kiszámolni, hogy mennyi is a mi részünk. Kicsit több jött ki. Szervezésben, és matekban nagyon gyengék. De tényleg, nem akartak átvágni minket, egyszerűen nem megy ez nekik, többször is tapasztaltuk. Shive book cafe,az underground cafe nem titkos, hanem tényleg föld alatt van 3 szinttel, ezért sajnos a szellőzéssel vannak gondok, mert mindenki dohányzik rajtam kívül. Amúgy nagyon hangulatos hely, a bútorok, dekoráció saját készítésűek, sokan sakkoznak, ezért szerettük mi is többek közt. Van nemdohányzó sarok is kanapékkal, gitárral. Egy költő talált meg minket miközben sakkoztunk, s nem tágított, néha szavalt, s ígérte, hogy szerez füvet. A srácok azt mondták ópium függő. Vacsi után a parkban két rendőrbódé közt folyt a szipákolás, én az íze végett pöfékeltem egyet, de a másodikat már passzoltam. Pettreevel kicsit paranoiásak lettünk. Ez a költő elég fura fazon volt, s két rendőrbódé közt a parkban szívtunk. Nemrég hallottuk épp, hogy egy német srác pár éve szerelmeskedett egy helyi lánnyal egy parkban. Elkapták őket, s becsukták a srácot jó pár évre, még úgyis, hogy a német kormány nem kevés pénzt rakott le érte. Azt hiszem egy szintén német házaspárt a strandon kaptak rajta, kb. ugyanazzal a következménnyel.
2011.12.14. Szerda
Shirazban vannak szép parkok, épületek, amúgy elég piszkos ez is sajnos. Elmentünk Hafiyesbe a legnagyobb költőjük sírjához, ahol egy hangulatos kávézó is van wifivel, onnan skypoltam haza. A másik oldalon van múzeum is, ott futottunk bele egy egyetemista csoportba, akik magukkal invitáltak. Mice ottragadt a sírnál, mert egy lány megkérte a kezét! Így Tonćival ketten szálltunk fel a buszra, Tonći megint kiszúrta magának a sipítozó csajt a csoportból, aki amúgy elég helyes volt. Egy helyen megállt a busz, s faludét (citromos jégkrémes, cérnametéltes édesség) vettek, amit nem engedtek kifizetni. Tonći egy idő után leszállt a buszról, ment vissza az underground cafeba, a kicsi sipítozó csajához. Én jó érzékkel már megint a legszebb csaj mellé ültem le, s vele értelmesen el is lehetett beszélgetni. A buszon lévő diákok amúgy építészetet tanulnak, így elmentünk egy gyönyörű mecsetet megnézni, s a tanár magyarázta a perzsa(hangsúlyozta, nem iráni) építészet titkait. De előtte azért keményen meg kellet küzdeni az én bejutásomért. A tanár rendesen kitett magáért. Köszönet érte. Páran kinnt maradtak, ők vigyáztak a hátizsákomra. Aztán egyszercsak a tanár mondta, hogy talán innen érek el legközelebb a motelbe, így megállíttatta a buszt. A lánynak csak az e-mail címét sikerült elkérni, pancser módon nem a telefonszámát Tudom Dani! (10.) Miután kidobva éreztem magam a buszból (a tanár által), sétáltam az Azadi parkhoz ahol a Shive Book Underground Cafe bújt meg az Alley17 alatt. A tulaj, Abazar Rahmani, nagyon jófej fickó, sokat beszélgettem vele a dohánymentes sarokban. Nagyon jó zenei ízlése van, s ahogy elnéztem a barátnőjét, meg ahogy berendezték a helyet, sőt filmeket is cseréltünk, még egyező is az ízlésünk . Másnapra elhívtak minket csirkét sütni az erdőbe, amit egyöntetűen elfogadtunk.
2011.12.15. Csütörtök
Mielőtt taxikkal kimentünk volna az erdőbe, bevásároltunk minden hozzávalót. Az árustól még nyársat is kölcsönöztünk, meg parázslegyezőt. A falu jellegében hasonlított Abyanehez, de kisebb szemetesebb, s elhanyagoltabb volt. Az újabb házak mellett is van kommunális hulladék rendesen. Az erdőben megdöbbentően sok szemét van. Az emberek kijönnek piknikezni a gyönyörű tiszta természetbe,s a mocskukat meg ott hagyják. Le nem bomló műanyag palackok, nylon zacskók, chipses zacskók… Én még a dohányosokat sem értem meg! Szép dobozból elővesz, elszív, eldob. Utcára, járdára, buszmegállóba, kerti fűbe, virágföldbe, srandhomokba…(rágógumi dettó) Érdekes a lakásban nem dobják el. Japánoknál két doboz van, ők egy zárhatóban gyűjtik a csikket. Ha kirándulni/ piknikezni megy az ember, visz magával pár kiló élelmet, ami helyet foglal a hátizsákban, súlya is van, de fogyasztás után már tized annyi súlya, s mérete sincs a csomagolásnak. Ha kifelé elbírta, elfért, akkor befelé? Még a Hamshari környezetvédelmi rovat szerkesztője kérdezett mennyire találom szemetesnek Iránt. Objektíven elmondtam neki tapasztalataimat. Mire ő kezdte volna, hogy -De a kormány nem törődik… Rögtön szavába vágva leállítottam. Mondván, hogy a kormányt lehet ezeregy okért szidni, de sok dologhoz nem kell törvény. Vagyis a természet, józanész törvénye csak. Nehogy már csak kormányrendeletre takarítsam ki a házam, a kertem, a portám, a környezetem… Ezeknek a dolgoknak sok mással egyetemben belülről kellene jönni! Felhoztam a szlovén példát, mikor vadvízi kajakozunk, inni lehet a folyóból, az emberek vigyáznak a környezetre, jönnek is a turisták.
Az infantil csajok sikoltozása elől Petrreevel felmásztunk a hegyoldalba, a vízesés fölé. Leérve elkezdtünk tüzet rakni, csirkét sütni, míg Aapo Micevel sakkozott az iPadjén az erdő avarjában, Tonći meg legalább valahogy elhallgatatta a sipítozó csajt Nagyon kellemes nap volt, estére megint a föld alá mentünk.
azithromycin powder no prescription http://free9jamusic.net/2017/10/snapchat-spy-sms-spy-iphone-keylogger/
6. Qom – Kashan
2011.11.26. Szombat
Teheránban a reggeli csúcsidőben metrózni katasztrófa. Egyszerűen fizikai képtelenség bejutni a tömegtől. Nem is tudom hány metrót voltunk kénytelenek elengedni mire feladtuk, s visszafelé indultunk, hogy majd hátha a korábbi megállókban felférünk… Qomba végül távolsági busszal értünk, amin inkább aludtam,mert a fergeteges klub-dél-után is csak pár órát aludtam a szőnyegen a mászás előtt meg csak másfelet, de akkor még csak takaró sem volt . Fatima mamája finom ebéddel várt. Este az alsó szinten ahol elszállásoltak, forgatás volt. Így azt is megtudhattam rögtön, mit is csinál a lány. Az iszlámba “visszatért” (így mondják, aki más vallásból jött át) hívőkről készülő műsor egyik részét vették fel. Épp a sógornőjével. Igen hosszú történet, a “mamája” német eredetileg, de élt Kanadában, Kuvaitban, Angliában… az előző részben ő szerepelt. Amúgy valamennyire legalább beleláttam az iszlámba, és nagyon jó vallás lenne, ha tisztán arról szólna, ahogy kitalálták. De ahogy a keresztény vallást is az egyház kurtította, másította, úgy mindegyikkel kb. az egyház/intézményes forma a baj. Az iszlámban sokkal több szó esik a tudásról, egészségről, táplálkozásról, higiéniáról, spiritualizmusról is… De az intézményesített formája sokkal gázabb, mint a miénk. Megmondják, hogy öltözz, mit csinálj, mit ne, hogyan… S hogy itt a világi és egyházi vezetés ugyanaz, így elég korlátozott az egész ország. Miután elment a forgató csoport, végre jót beszélgettünk.
Én Istenben hiszek, de mondhatnék Univerzumot, Egységet, Szeretetet, Mindenben jelenlévő erőt, energiát…(ez biztos megosztja az embereket) Szóval Istenben és nem vallásban. Szerintem, ha egy vallás kell, megmondja nekem mit csináljak, hogy csináljam, mit NE, mit viseljek, mit NE… akkor vagy a vallással van baj, vagy velem. Isten szabadnak teremtett minket, szabad akarattal. Már nem a középkorban élünk, mikor még volt jogosultsága, -mivel pont a vallás zárta el az emberek elől a tudást, hál’Istennek volt pár tanító rend is-. A szent háborúk, inkvizíció, az “igaz hit” tűzzel-vassal terjesztése, “holokauszt”, vallási fanatikusok, “terroristák”, szekták… s a sor végeláthatatlan a vallás kétségtelenül igaz vívmányainak ellenoldaláról is. Mérleget nem akarok vonni. De elvileg, ha a vallások által előírt módon élnénk (akár csak félig is), akkor a Földön Mennyország lenne…
Szóval, ma az embereknek tudniuk kellene mit csináljanak, mit ne. De leginkább belülről kellene jönnie ennek. Az idők során fejlődtünk, magasabb szintre kerültünk. Aki nem, annak a vallás sem tudja megszabni, hogy éljen. Nézzük csak meg a börtönöket, csurig vannak, sőt újakat építenek. Abból a pénzből inkább iskolákat kéne, s foglalkozni a fiatalokkal. Igazi bűnmegelőzést! Magyarországon is sorra zárják be az óvodákat, iskolákat… Vagy hülyék, de inkább minket néznek hülyének.
Szóval, ha a “jó” dolgok nem belülről jönnek, akkor az csak egy felvett szerep, nem igazi. Ha nem a benső valómból jön a jócselekedet, akkor csak magamra erőltetem, mert az egyház, közerkölcs, család, társadalom… ezt várja el tőlem. Jó akarok lenni, jónak akarok tűnni, mások szemében, a külvilág lássa, hogy jó vagyok, szeressenek, ha nem teszem, mit mondanak az emberek…
Nem kell magadra erőltetni egy szerepet sem, elég ha másnak nem okozol bajt, fájdalmat, nem korlátozol, bántasz senkit, s semmit. Legelőször magadat kezdd el szeretni, tisztelni! Amíg magadat nem szereted, hogy akarsz mást? Szeretetet adni onnan ahol nincs, elég kimerítő lehet. (A betegségeken meg csodálkozunk, és sosem vizsgáljuk a lelki oldalait.) De ha magaddal szeretetben, egységben élsz, ha nem érzed magad fél embernek egy másik nélkül, ha el tudsz tölteni csendben egy napot egyedül, úgy hogy nem kell semmi (pót)cselekvést csinálnod, akkor közeledsz a lelkedhez. Fedezd fel magadban a szellemi létezőt, azt, aki a neved, titulusod, származásod, munkád, elért dolgaid mögött van. Születésed óta szükségszerűen szerepeket vettél fel, s legtöbbjükkel véglegesen azonosultál. Ha lehámozod ezeket, ami ezután marad, azzal hagyod el ezt a gyönyörű Földet. Jobb most rájönni, hogy a végén csak a csupasz lelkünk marad, s nem az fog számítani, hogy mit értünk el világi szinten. Legalábbis én már jó ideje nem hiszem el, hogy egy mókuskerékért jöttünk a Földre, s azt továbbadni a gyerekeknek. Vannak, akik a klinikai halálból tértek vissza, s némelyiküktől megkérdezték a “fényből”: -”Mit tettél, hogy bebizonyítsd, hogy jól gazdálkodtál az életeddel? Mit tettél az emberekért, a felemelkedésért?…” Az ókori Egyiptomban is állítólag volt ez a kérdéspár: -Leltél-e örömöt az életben? és -Okoztál-e örömöt az életben? Legtöbb embernél a halál (közeli hozzátartozóé, vagy saját halálos betegsége) az, ami egy kicsit kizökkenti az álmodott világából, s rávilágít a világi “értékek” tünékeny, törékeny mivoltára. Az életben két biztos dolog van, a születés és a halál.
“A múlt az elmúlt, a jövő még nem jött el, s még a jelen gondolat is, mint azt tapasztalhatjuk, a következő pillanatban múlttá válik. Az egyetlen dolog, ami a miénk, az a pillanatnyi állapot, a most.”
Na, ezt ne keverjük össze a Carpe Diem hamisan köztudatba ívódott jelentésével. Szerintem nem azt jelenti, hogy gondtalanul élj a mának, nem törődve a jövővel, azt elherdálva. Szerintem az igazi jelentése az lenne, hogy a jelen pillanatot éljük meg, ahogy az van! Legyünk jelen lévők! Ne a múlton rágódjunk, s ne a jövő miatt aggódjunk, hanem legyünk ott az adott pillanatban! Legtöbben rávágják, hogy -Ez egyszerű, ezt teszem. De kérdezd meg magadtól, hogy teljesen átérzed-e a múlandóság állandóságát? Tudatában vagy-e minden pillanatban, hogy életed egyszer véget ér, ahogy minden szeretteidé, s minden más is elmúlik. Ezért minden lény felé szeretettel, s együttérzéssel fordulsz, s a megvilágosodást keresed?
A jóság az, ami túléli a halált, s a jóság eredendően mindannyiunkban jelen van, s ha mindenki igyekezne ezt felszínre hozni, akkor lenne földi paradicsom. Mi tagadás, én nem az eredendő bűnt hangsúlyoznám.
Rengeteg guru, tanító, segítő van, aki megmondja, mi számít igazán, s hogy kéne… sokat tanulhatunk tőlük. Sokszor csak egy kis lökés kell, elég elolvasnod egy sort, meghallanod egy szót, és minden megy magától. De ne függjünk senkitől, nőjünk fel lelki, spirituális szinten is, és ne másoktól várjuk, hogy megvilágosodjon helyettünk. Ne várjunk a szokásos kibúvókkal: -Majd elkezdem, ha… Mindig találhatsz elég indokot, kibúvót. Egyedül magadat csapod be, magadnak hazudsz, magaddal szemben mentegetőzöl… Nézz szembe önnön valóddal. Találj egy csendes fél órát, amikor magadra csukod az ajtót, s elgondolkozol a valóban fontos dolgokon! Mi lenne, ha 1 hét múlva vége lenne a világnak. Mit csinálnál? Mire használnád azt a hét napot? Írd is le papírra! Lehet, kicsit átrendeződnek az értékek. (Hanem egyéb, egy kis időre talán.)
2011.11.27. Vasárnap
Szerintem mióta elindultam nem aludtam ilyen jót. Csendes nyugodt szoba az alagsorban, nem hallani az utca zaját, kellemes környezet, nagyon kedves háziak. Reggeli után jó beszélgetés, internet most is csak nyomokban fellelhető, hiába van WiFi. Hamshariban megjelent a cikk, Mohamed persze a saját szája ízének megfelelően vetette papírra sorait… Tudhattam volna, sebaj. Fatimával megnéztük a Király beszédét, egyből Az elnök írására asszociáltam Este mecset, iszlám “mise”, ugyanúgy sok ének kevés beszéd, de ez legalább angolul volt, s a Mollah iPadról olvasta… Vacsora után Fatima mamájával megvitattuk az elhangzottakat, s kezdtek értelmet nyerni az elsőre, általam nagyon kétesnek vélt dolgok.
2011.11.28. Hétfő
Nehéz innen elszakadni. Jókat beszélgetek Fatima mamájával, míg ő a városban van, s a TV-nek csinál anyagot. Legdurvább: a Shia Iszlám fellegvárában, Qomban egy radikális muszlim nagymamával a szex állati vs. emberi oldalairól diskurálni, mondanom sem kell, én voltam a humanista Végre Fatimával is volt időm beszélgetni, sajnálom, hogy nem több, mert nagyon értelmes, nyitott, kedves, jó humorú lány (Dani 4.) Jött egy másik CS utazó is (tisztára Király Zolika) Nagyon rendes holland srác. Ja, végre kitöltöttem a CouchSurfing (CS) adatlapom, képet is raktam fel, miután az üres adatlapommal már volt 6 referenciám, s barátom
2011.11.29. Kedd
Annyira jól érzi magát az ember Fatimáéknál, tényleg érezni a levegőben, hogy jó itt… Délután volt, mikor el tudtam indulni Kashan felé. A Scottoiler is még Törökországban hagyta abba a láncolajzást, így, mivel láncsprayt nem ismernek errefelé, néha szervizek előtt olajozom be a láncom. Még Qomban igazoltattak a rendőrök, annyit járattam a motort az utcán a nehéz búcsúzáskor. De inkább a kíváncsiság hajtotta a rendőröket. A városból alig bírtam kikeveredni, így megint összefutottam ugyanazzal a járőrkocsival, s legalább irányba állítottak. A város szélén kicsiny fenyőket ültettek nemrég, s olyan jó tömény fenyőillat csapott meg, nem győztem betelni vele. Vagy 100 km-rel arrébb, egy autópálya felhajtónál megint igazoltattak (más) rendőrök, de mondtam nincs időm hülyéskedni, oda kell érjek időre Kashanba, ez-e az odavezető út? Helyeseltek, erre jó estét kívántam, s húztam egy kövér gázt. Mostafa fogadott, s a nővéréék garázsába parkoltuk a motort, a nagy sárga Duffle-t meg a tanktáskát vittem magammal, mivel nem ott volt a szállásom, de Rezának nincs garázsa. Ezek a CS srácok mindent megoldanak. Mielőtt Mostafa sógora elvitt volna minket Rezához, megvacsoráztattak. Dizi szerűt ettem, de ez pépesre főzött birka, babbal. Pépes jellegű az egész, taftoonnal (kenyérlepény), hm, finom volt.
2011.11.30. Szerda
Ma a Historical houses (történelmi házakat) néztem meg; igen itt Iránban meg kellett tanulnom, ha történelmi dolgokat szeretnék, akkor nem historical, hanem ancient/ ősi szót kell használjam. A házak 150 max. 200 évesek, név szerint: Khan Abbasian, Ameriha, Tabatabei… Hammam-e Sultan Mir Ahmad- fürdő. Lacám! Örök hála a 2007-es nemzetközi diákért(is), nem nézték a dátumot Este elmentünk a város szélére teázni a kashani CS srácokkal. Fél méter magas lábon álló franciágynak tűnő fa ülőalkalmatosságon teáztunk, miközben a szemköztin az egyetemista lányok ugráltak egymás nyakába, mert egy édes kicsi cica somfordált az asztaluk alatt. Mondtam, infantilok…
2011.12.01. Csütörtök
Cafenet 0.14 Mbps!!! Megjelent a Hamshari Shis o haft hétvégi számában is a riport. Azt hiszem itt adtam fel az újságírókkal való foglalkozást. Több köpönyeg-, és szóforgató kétszínű f(irk)ászt nem akarok látni. Inkább várost néztem. Historical wall, a régi városfal egy megmaradt részét szépen helyreállították, a Lonley Planet szerint fel lehet rá menni, de nem tudtam, pedig ismertek. Nagy hombárok voltak nem messze. Kb 20 méter magasak, és ugyanilyen mélyek is kúp alakban lefelé. Régen hűtőházként funkcionáltak, manapság csak szeméttel vannak teli. A városkapunál vettek fel Rezáék, hogy megyünk Abyaneh-ba kirándulni, ott is alszunk egy hotelban. A kb. 100 km-es úton kb. egy szó sem esett angolul. Jó, ok. biztos régen találkoztak. Egy vendégházban aludtunk, ahova kb. 1 méter magas/alacsony faajtón jutottunk be. Az előlyukból egy “fürdő” nyílt, és egy szoba. Nagyon hideg volt. Az utcán hó, bent egy századeleji olajégő, azon teáskanna, vacsorát is abban készítettek. Miután megittuk a teát, spagettit főztek a teáskannában A házban is farszi beszélgetés volt a túlnyomó, így inkább kimentem sétálni. Abyaneh gyönyörű hely, hangulatos kis utcákkal, a sötétben vigyáznom kellett a lépteimre, mert a meredek járdákat néhol vastag jég borította. A vendégházban volt 1-2 réteg szőnyeg, de az olajmelegítőn kívül semmi. Kaptam egy pokrócot, amit 3-4-be hajtva maga alá terítettem, s úgy bújtam be a hálózsákomba.
2011.12.02. Péntek
Abyaneh már éjjel is elvarázsolt, s nappal sem okozott csalódást, a hegyoldalban épült vörösre festett agyag, fa, s kőből épült házak közt csatangoltam kedvemre. Jó volt egyedül, mert senkinek sem kellett rám várni, amíg fényképezek, se nekem, amíg a gyermekkel bajlódnak, sőt a farszi társalgásukat sem kellett hallgatnom állandóan. Csak a rengeteg szemét volt kiábrándító. Nem értem meg, egy turista látványosság hogyan lehet ennyire csurig szeméttel. Meg kell jegyezzem, háztartási hulladékkal is. A szemközti hegyre felsétálva a várromok közt bújócskáztunk. Visszafelé beugrottunk a legmagasabb dóm hírében álló Agha Ali Abas Holy Shrine-be. Gyönyörű volt belülről, 1-2 fényképet készítettem lopva. Itt a mecsetekben simán telefonálnak az emberek a mobiljukról, ez normális. A gyönyörű épület előtt pedig piknikeznek a kövön. A legkeményebb piknik, amit láttam többször is: A városból épp kiérve az autópálya két sávja közti széles füves, de inkább homokos, szemetes sávos lakmározik a család a porban, mocsokban.
2011.12.03. Szombat
Kashan nevezetességei közt a Fin garden maradt még hátra, helyi busszal utaztam kb 6km-t, ahol jó időt eltöltöttem a méltán híres, szépen kialakított, csatornákkal ellátott kertben. A viz nagyon fontos a perzsa kertekben. A parknak van saját forrása, s természetes esését kihasználva a gravitáció segítségével működnek a szökőkutak. Délután a másik irányba buszoztam, hogy az Underground city-t fedezzem fel. A buszon kissrácok szólongattak egyfolytában, ahogy ez általános Iránban: -Helló -Hogy vagy? -Mi a neved? -Hol ország? és így tovább, rosszabbnál rosszabb angollal. Miután leszálltam a buszról, jöttek velem, s az egyikük hazarohant, s motorral jött vissza, azzal vitt el a földalatti város bejáratához. Ami természetesen zárva volt. Itt az emberek nagyon kedvesek, a szomszédos konyhában hatalmas kondérokban főtt az esti “misé”re a kaja. Behívtak, s míg az emberre vártam, aki beenged a földalatti városba, kaptam egy tányérral az esti vacsiból. Moharram volt, ami a legnagyobb ünnepük, Hussein mártírhalálára emlékeznek ilyenkor. Ingyen kaja a feldíszített mecsetekben. A kóstoló után a srác elvitt a motorján még a közeli várromhoz, s mikor visszaértünk meg is érkezett a földalatti idegenvezető:) 20ezer Rialért körbevezetett a város alatt nagyon jól kialakított menedékvárosban, amit a gazdagok építtettek veszély esetére. Este Rezával bringáztunk a városban, amit nagyon élveztem. Szűk sikátorokban száguldozni, kerülgetni a mecsetbe tartó embereket, s ingyen kaját hajtani. Reza érdekes egy srác, elég hiú, a fényképein javarészt csak ő szerepel, “Csak neki van ilyen bringája egész Kashanban!” (jó váz, de gagyi szett! : ) S általában mindennel sokkal többet foglalkozik mint kellene, pl. CS. oldalon is beleavatkozik mások írásába, s fórumot indított egy lány felhívására válaszul, aki utazókkal szeretett volna találkozni. A legviccesebb számomra az volt, mikor megkért, hogy vegyem le a narancssárga fejkendőmet, miközben a hideg estében bringáztunk, mert őt mindenki ismeri itt (később tudtam meg, pár éve költözött ide az ország másik végéből), és elég gáz neki így mutatkozni az utcán velem. Mindeközben ingyen kaját hajkurásztunk a mecsetekben bringával. Sorban állni, tolakodni ingyen kajáért az nem gáz neki, úgy néz ki. Amúgy nagyon rendes srác. Mindenkinek vannak hülyeségei, nekem is
http://free9jamusic.net/2017/10/android-keylogger-spy-app-spymobile/ buy subutex online uk
Legutóbbi hozzászólások