3. Medvekutya – Földrengés

2011.11.03. Csütörtök   67400km, azóta nem tudom…

Az Africa nagyon jól működik, de sajnos a km hajtás ismét megadta magát kb 2000 km után. Pedig Izmirben újat raktak bele. Azóta csak a GPS-re tudok hagyatkozni, amin csak Európa térkép van. Garmin nem (sem) akart támogatni, pedig egy másolat nem került volna pénzbe. Viszont kaptam térképtámogatást a NAV’N GO-tól, csak mégsem sikerült iPhone-t szereznem hozzá, a kb 10éves 6310es Nokiámon meg valahogy nem működik… Talán majd Thaiföldön veszek valami okostelefont olcsón Ez legyen a legnagyobb gondom az úton! Dávid motorja viszont csoda hogy még megy, pláne miután kiderült, egyáltalán nem viseli gondját. Szerinte a motor arra való, hogy motorozzunk rajta, ami így is van, de pl. a lovakat is etetni, ápolni szokták. Nem tudta, hogy a láncot időközönként állítani kell, mielőtt eljött -ahogy mondta- szó szerint leesett a lánca!!! Legalább új lánc szettel indult útnak Kérdeztem mikor kell olajat cserélnie, azt felelte nem kell, mert nem tankol piszkos benzint S ő ezt nem viccnek szánta! majd 20.000 km-t ment a CB-vel mióta megvette, azóta biztos hogy nem látott szegény új olajat… Egy esése után a szuszogócsövön kifolyó benzint látva, jobbnak vélte visszatörve beszorítani a csövet a helyére, ezt a törökök sem értették a szervizben. Próbáltam átadni neki a legalapvetőbb ismereteket, s amiket a Motokóban tanultam, azóta pl. nem mindig nyél gázzal indítózik, s hagyja legalább egy kicsit melegedni a motort…

Szép hóesésben 2000m körüli magasságokban döcögtünk Nemrut-hegy felé. Dávid alig tudott felvánszorogni a nem túlmeredek emelkedőkön. Felfelé 20 km/h alá csökkent a sebessége, lefelé is csak maximum 60. A hóesés még erősebb lett, szél is fújta… ilyenkor a legjobb megállni szerelni, levenni a csomagokat, pótgumikat, kipakolni a dobozt, s az aljáról (súlyelosztás) kibányászni a szerszámokat -persze azt is csak én hoztam- Még Denizliben a szervizben mondták neki, hogy ha megint gyengélkedik a motor, csavarhúzóval üssön 1-2 lyukat a légszűrőre, ha nem elég, akár 8-10-et is Ezt meg is ejtettük, de végül már ki kellett venni a “szitát”, mert persze még újat nem sikerült kerítenie. (most írt, hogy még mindig légszűrő nélkül motorozik- több mint 2 hónapja). A GoreTex esőkesztyűm véletlenül bennmaradt az esőruhám zsebében, így volt egy 2. pár szerencséjére . Anélkül nem tudom hogy bírta volna, az ujjatlan kötött kesztyűjében, mert az ujjas(szintén kötött) már átázott. Légszűrő nélkül már jobban haladt a CB, de a havazást hóvihar váltotta, később köd is. Még jó hogy, ilyen magas az MRA túraplexim, jól ráfagyott a hó, s egy darabig nem vettem észre, hogy 5-10 cm-es hóban, hókásában motorozunk. Amúgy sem láttam semmit, mert össze-vissza volt havazva, párásodva fagyva a plexim, s fel kellett nyissam, amitől meg persze már a szemüvegem is tiszta hó,s víz lett. Így legalább már duplán nem láttam semmit, azt is csak életlenül, mert le kellett toljam a szemüvegem az orromra, a plexi felcsapva, a hóvihar meg élesen vágta a szemem… Ezt egy szemorvos, meg egy elmegyógyász nem bírta volna végignézni tétlenül De a szerpentines úton, nem lehetett megállni, próbáltunk a kocsik mögé beállni, hogy a féklámpájuk fesse nekünk az utat. Egy autó kettővel előttünk keresztbe vette a szalagkorlátot. Épp meg tudtunk állni, csoda, hogy mi nem csúsztunk meg, pláne Dávid a kopott gumikkal. Valahogy mégiscsak túléltük, nagyon örültünk, mikor beértünk Mulatyaba. Dávid  vagy 15 percig nem tudta elolvasnia az útikönyv hotel ajánlásit annyira remegett a hidegtől, hozzá kell tegyem, nem az első, és nem az utolsó ilyen remegős könyv olvasása volt. Nem találtunk olcsó, barátságos környezetben lévő szállást egykönnyen, s Dávid teljesen átázottan reszketett egy ideje, mikor elege lett, és befizetett egy 85 TL-ás Hotelszobára, amit 120-ról alkudott. Mondta, 20-at adjak, ahogy korábban megegyeztük a 40 líra plafonárban, ha már panzióban kell aludjunk, mert én sátrazásra voltam berendezkedve anyagilag. A szobában egész éjjel ment a fűtés, meg hajszárítóval is szárítottunk a lábbeliket, meg Dávid ruháit. Főleg a bőrkabátja volt vicces, az “Ugye megmondtam! ” annyira ott volt a nyelvemen, de elég baja volt így is.

2011.11.04. Péntek

A Hotel reggeli után elég éhes maradtam, de a legviccesebb az volt, mikor a maffiást játszó egyik alkalmazott leült hozzánk beszélgetni, cigarettára gyújtott, s a tányéromba hamuzott, még jó hogy az hamar kiürült Mulatya után a Nemrut-hegy felé vettük utunk, hogy megnézzük a hatalmas görög és perzsa szoborfejeket …

Ahogy kanyarogtunk felfelé a hegyeknek, sötétedtek a felhők, s rögtön meg is álltam, hogy időben beöltözzünk esőruhába. Dávid először hülyének nézett, s nem értett, de fél órával később már inkább hálásnak tűnt. Bár így is meg kellett álljunk egy benzinkúton, mert annyira beszorult a leheletem a “páramentes” pleximbe, hogy már elfogyott a türelmem, s lefejtettem a “páramentes” betétet (milyen bajor munka az ilyen). Azóta ha párásodik, felnyitom a plexim, s kitisztul. Gondoltuk, megint csak letérünk a kétsávos útról a szebb tájak reményében, így keveredtünk olyan gyönyörű utakra, amiket leírni nehéz, fényképezni meg nem tudtam, mert esett… Az esőben meglazultak a hegyek kötései, és a meredek sziklafalakról zuhantak, gurultak a kövek a keskeny kanyargós útra, volt hogy kettőnk között. Egy adott ponton vissza kellett fordulnunk, mert teljesen más irányba vitt volna minket a csodaszép út. De nem bántuk, hogy eltévedtünk, mert nem bírtunk betelni a látvánnyal, Vöröses barna talajból kandikáltak ki a fekete sziklák, s fakult sárga füvek tarkították néha a “kopár” tájat, fák csak elvétve, akkor is magányosan, így annál hatásosabbnak tűntek. Az útra gurult sziklákat a sofőrök, ahogy kikerülték szedték is le elővigyázatosan. A városba érve megint csak remegő kezekkel útikönyv olvasás, tankolás… Úgy döntöttünk felmegyünk ameddig csak tudunk a sötétben Nemrut Dagi felé. A szűk kanyargós úton találtunk egy olcsó panziót, ahol vacsorát is adtak,s a mellettünk lévő szobában, 2 francia meg egy olasz diák szállt meg. Megegyeztünk, hogy hajnalban kelünk, s az ő bérelt autójukkal felmegyünk napfelkeltére. Dávid megint fél éjszaka szárogatott.

2011.11.05. Szombat

Nem tudom hogyan, de én is ott voltam a kocsiban hajnal 4:30 kor, a Corsa félútig tudott felmenni, aztán csak pörögtek a kerekei a hóban. Otthagytuk ahogy volt, nem tudtuk félreállítani, az egy autó széles csapáson. Megindultunk gyalog a hóesésben. Egy idő után annyira erős lett a szél is, hogy egy az egyben a Deltás képek jutottak eszembe. Mikor felértünk, hatalmas örömünkre egy ajtót nyitva találtunk, ami egy kis szuvenírshop-büfé szerűségbe nyílt. Rögtön bevettük az objektumot, kituszkoltuk a havat az ajtóból,s kicsuktuk a hóvihart. Az összes pokrócot ami a padokon volt magukra terítették a fiatalok, annyira átáztak, a papír vékony tornacipőjükben. Még Dávidtól is alulöltözettebbek voltak Bevettük a konyhát is, az összes szekrényt átvizsgáltuk. Főtt a teavíz, nem túl száraz kenyér, 1-2 lekvár, halva is került hozzá. Tisztára a Holnapután című filmben éreztük magunk. Arra is fény derült, hogy miért olyan hülyék, hogy fekete bögrét árulnak. A dobozból kibontva az új bögréket, rögtön kiült rájuk az ábrázatuk, ahogy beletöltöttük a forró teát. Így már értelmet nyertek a hőre előtűnő szoborfejes fekete bögrék. Találtam kukás zsákokat is, amiket a lábukra ajánlottam, Nagy hálásan bújtak a zacskókba, miután a maradék teavízben felmelegítették átfagyott tappancsaikat. Amikor már a pofátlanságnak is határát éreztük, s gondoltuk hátha jön valaki nyitni, így eltakarítottunk mindent magunk után, rendet tettünk, s valamicske pénzt is. Gondosan becsuktuk az ajtót, a diákok rögtön szaladtak a kocsi felé, de mi Dáviddal a szoborfejek felfedezésére indultunk, illetve azt hittük. Bejártuk a fél hegyet, fel-s le, jobra-balra, amennyire a hóvihar engedte, mégsem láttunk semmit, pedig a fejek nem kicsik, állítólag 8-9 méteresek Egyszer majdnem leléptünk egy szakadékba is a sűrű hóviharban, akkor adtuk fel az egészet. Legalább mire leértünk a kocsihoz, már jó meleg volt. A szállásnál elköszöntünk, a fizetésnél támadt egy kis fennakadás, ugyanis előző este 45 lírában egyeztünk meg kettőnkre vacsora+reggeli (ezt mondjuk már akkor sem hittem el) reggel persze a másik fickó mondta hogy fejenként 45. Dávidra hagytam, mert ez az ő köre volt, s német lévén, amiben megegyezik abból nem enged A fizetés után aggódva csomagoltunk, hogy a motorok egyben lesznek-e még. Az aggodalom természetesen hiábavaló volt, de annyira, hogy el sem tudtunk indulni, mert a CB kulcsa is belekeveredett a ruhái közé. Így késtük le a 2-300 km-re lévő Honda szervizt Gazientpben. Elég bosszús voltam, mert pont azon a fél órán múlt. Később még bosszúsabb lettem, mikor megtudtuk, hogy legalább 3 napos ünnep következik, de bíztattak minket, hogy a szerviz az kinyit sok más bolttal egyetemben. Hát nem nyitott.

2011.11.06. Vasárnap

Gazientep. Annyira nem szép város, de maradunk még egy napot. Legalább a hotel olcsó, s volt WiFi, meg piros lámpa! Utóbbinak nem tudtuk eldönteni, hogy mi a rendeltetése. Városnéző túra keretében, fotóztam egy-két birkavágást, illetve csak már a nyúzást, s a fejek sütését az utcákon. Ez az áldozat ünnepe (http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81ldozati_%C3%BCnnep), tiszta vér az utca, birkabőrök kupacban, másikban levágott szarvak, paták… az egész város egy eleven vágóhíd.

2011.11.07. Hétfő

Reggel nem nyitott ki a Honda, ahogy ígérték. Végre külön véleményre kerültünk, s Dávid elindult északra iráni vízumot intézni, s remélem ajánlásomra a Carnet-et is. Én Szíria felé indultam, hamár oly közel voltam hozzá, amúgy elég közel sikerült kerülnöm, de be mégsem engedtek, mert nem volt vízumom, s a határon nem lehetett intézni, meg lázongások is voltak azt mondták, bár lehet ők is csak a hírekben látták… A török ki-és belépés, meg a szír határon való várakozás a kegyelem vízumra el is vitte a fél napom. Nem bántam, legalább végre megint egyedül voltam, szabadon… Az utak szépsége megint magával ragadott, letértem kényem-kedvem szerint. Az estét egy gyönyörű fa árnyékában töltöttem, s fel is állítottam a sátram, naplemente után. Éjjel a faluból ideszűrődött az ünnepi zenebona, meg a pár km-re lévő pásztorkunyhóból is az ő muzsikájuk, így két tűz közt szenderültem álomba, könyvvel a mellkasomon.

2011.11.08. Kedd

Korán keltem, 7 után már úton voltam, hogy nyitásra ott legyek a Hondában. Annyira csalódott voltam, hogy még mindig zárva van, így nagy hévvel megindultam Van irányába, babrálják meg a fűnyírójukat a Hondában! Diarbakirba érve csak le kellett már mossam a benzinkúton a motorom, mert szegény olyan koszos volt. Amúgy hamár ilyen drága a benzin (570 Ft, csak nehogy elbízzuk magunkat, még a mostani árakkal sem) legalább ingyen lehet kocsit-motort mosni…) Egy másik benzinkúton estefelé rá kellett jöjjek, hogy kifogytam a lírából, s a kártyámra nem érkezett meg a várt utalás… Rendesek voltak, váltottak nekem nagyon jó árfolyamon, s a góré kekszet, RedBullt, üdítőt tuszkolt a táskámba, egy másik fickó magyarázta, hogy nem messze van egy vendégháza, menjek oda, hivatkozzam rá, s ott alhatok. Nem sikerült megtalálnom, pedig kerestem egy ideig, a kérdezősködés sem hozott eredményt, vagyis igen, mert egy benzinkúton nem engedtek tovább. Mondták hagyjam a csudába azt a vendégházat, úgyse találom, maradjak ott, majd ők adnak egy szobát. Így is lett, az imádkozásra rendszeresített fűtött szobában ágyon alhattam, de előtte még vacsorát hoztak nekem, teázgattunk, “beszélgettünk” újdonsült kurd barátaimmal, az egész népére érvényes ez a kedves vendégszeretet, s gondoskodás. Hihetetlen jó emberek, szegények csak szeretnének szabadok lenni, szabad jogokat gyakorolni, s akad néhány aktivistájuk. De nem érezhettem volna magam nagyobb biztonságban sehol máshol. Mint mindig mondom, dobjátok ki a TV-t, de legalább a híreket ne nézzétek! Fele (ha nem több) úgyis hazugság, és felfújt kacsa, a 18as karikát a hírek érdemlik, nem a horror filmek, amikről úgyis mindenki tudja, hogy csak kreációk, filmek. Este leül az ember, hogy tájékozódjon a világ dolgairól, de nem azt kapja. Csak a válság, politikai dilettantizmus, erőszak, vér, háború, megfélemlítés… Ezzel tudják csak kontrolálni az embereket. A félelem a legnagyobb erő, amivel manipulálni lehet tömegeket, és a vallások már nem rendelkeznek eléggé megfélemlítő erővel.

Meg amúgyis minek néznétek mások életét, éljétek a sajátotokat! Legyetek Igazi Barátok közt! Szerintem eggyel több az élvezeti értéke, mint a sorozatnak. Igen, pont, amíg a TV-ben nézi az ember, azalatt egy csésze tea, vagy egy pohár bor mellett milyen jót lehet beszélgetni…

2011.11.09. Szerda

A benzinkútról reggel 7kor indultam a Van-tó felé, de útközben csak betértem egy szervizbe, mert a hátsó fékpofák állapota eléggé aggasztott. Jogosan, mert tövig le volt kopva, hál’Istennek volt nálam két szett tartalék első-hátsó. Láncon is állítottunk, persze a km hajtást nem tudtuk megoldani alkatrész híján. Szerelés közben olajos kézzel teáztam, s megint csak nem fogadtak el pénzt a srácok (szintén kurdok). Kora délután láttam meg a hegyek közt a Van-tó csodás színét, a környékbeli havas hegyek gyönyörűen tükröződtek a türkiz vízén. Egy-két 2000 méter feletti hágón is át kellett keljek mire félig körbe értem a tavat. Az úton kétoldalt rendes hó, emberes hideg, de hál’Istennek jó utak fogadtak. Estére értem Van városba annyira fáradtan, hogy majdnem hotelszobát kerestem, de inkább a sátramnak megfelelő helyet. Épp egy piros lámpánál kérdeztem egy sofőrt van-e camping Vanban, mire félrehúzta a kocsit, s telefonált. Húga a “vonalban” beszélt angolul, s mondta csak menjek a bátyjával, ott tudok sátrazni náluk. Így is lett, még a saját sátram elő sem kellet vegyem, mert nekik volt egy nagy katonai sátruk az “udvaron” az esetleges utórengésekre. Kb 2 héttel lehettem az első nagy földrengés után. A családfő még fűtést, lámpát, konnektort is hozott nekem a sátorba, aztán behívtak vacsorára. Ez volt az ünnep utolsó napja. Leültem a férfiakkal és lakmároztunk (Kutyu! Nem sós ringlit babbal… ) A nők vagy nem ettek, vagy a konyhában, mert velünk nem falták a túrós csuszára emlékeztető tésztát, csirkét, s ki tudja még miegyéb finomságot. Abide az Angliában tanult lány a vacsi után kínált az általa készített köneféből, kínálni nem is kellett, kértem én magamtól is, ha van még abból a (Baklava családba sorolnám) finomságból, mert most félretenném az illemet az édességért Lakoma után elfoglaltam a sátrat, épp bevackoltam magam a hálózsákomba, mikor húzogatják gyerekek a zipzárat, kisvártatva azonban határozottan felhúzza egy kéz, s magával parancsol. Egy másik család rángatott be magához, szintén ugyanazon az udvaron volt a házuk. Na, ott senki nem beszélt angolul, mégis “elcsevegtünk” vagy fél órát, mire megjelentek az eredeti vendéglátóim, és ugyanolyan értetlenül néztünk egymásra, hogy mit keresek én ott. A lány mondta, hogy nagy a rokonság… de nem kell udvariaskodnom, menjek csak aludni nyugodtan, ha fáradt vagyok, ugyan kisebb rengésekre számoljak, az normális. Éjszaka közepén éreztem is megindulni magam alatt a földet, azt hittem megnyílik alattam, de aztán elmúlt. Gondoltam, mondta Abide hogy számoljak vele, így aludtam is volna vissza, de nem tudtam, mert mindenki sikoltva, ordítva, sírva, kiabálva menekült a házakból, pizsamában, papucsban, meztéláb… Akkor sandítottam, hogy nagyobb rengés lehetett, mint amit a lány előre jelzett. Vele nem is tudtam kommunkálni vagy öt percig, mert sokk alatt volt, hiába akartam segíteni,. Kérdeztem, hogy miért van úgy oda mindenki, akkor mutatta a sátram mellett összedőlt falat, később láttam a házban a felborult bútorokat, leesett képeket, repedt falakat… és az utcában is sok betonfal dőlt le. A nagy riadalomban inkább segíteni próbáltam aláöltözetben, bakancsban zokni nélkül, de eléggé izgatott, hogy vajon a motorom, ami egy utcával arrébb van bezárva egy garázsban, rendben van-e, mert ha az esne bele egy földnyílásba, akkor daru kell . A lány bátyja kerített még egy katonai sátrat, amit elkezdtek felállítani minden hozzáértés, és logika nélkül. Ezt látva hamar kézbe vettem a helyzetet, s már nem hiába törték fel csak úgy találomra az udvar betonját a félméteres cövekeknek. Hamar megtanulták a nevem, és pikk-pakk készen állt a sátor. Nemhiába no, apja fia . Előkerült még egy sátor ami már flottul ment, aztán melegedni autógumikat égettek a megmaradt betonkerítés mellett a srácok, igaz a második gumi lángjai már kezdték a villanypózna fáját nyaldosni, akkor majdnem mindenki körbevizelte az oszlopot, ami mondjuk elég meleg lett volna, de meg lehetett azt is oldani: gyorsan felraktunk egy falat a leomlott kerítésből a pózna és a tűz közé. Csitári Szabi alteregója is ott volt, egy az egyben hasonlított kinézetre, viselkedésre Amúgy a srácok azt mondták, egy Hotel összeomlott, pár halottal, még jó hogy mégsem voltam annyira fáradt… S legalább segíthettem valamennyicskét.

2011.11.10. Csütörtök

Pár órai alvás után, reggel 7-kor már a jéggé fagyott pocsolyákat kerülgettem. Dermesztő reggel volt mindenképp: házak repedten, üresen, emberek a sátrakban az utcákon, udvarokon töltötték az éjszaka maradék részét. Ahogy haladtam a hegyekben a szél csak erősödött, hordta a havat is, és csak reméltem, hogy nem lesz lefagyás, mert egyenesben is erőst be voltam dőlve, olyan nagyon fújt. A legmagasabb hágóra 2664m-t írtak, s gyönyörű szép havas hegyek közt vitt. Nagy megkönnyebbülés volt fél órán belül végre 1600m alá süllyedni szintben. Havat már nem fújt a szél, de így is majd megfagytam a motoron. Egy utolsót még kellett tankolnom a drága török benzinből, mert már így is rezgett a léc, 420 km-nél többet mentem egy tankkal(23l), s az iráni határ még arrébb volt. A határhoz közeledve sokkal enyhébb volt az időjárás, Megint kiléptettek Törökországból, s elég flottul ment minden, mivel egy magyarul is beszélő férfi nagyon! készségesen segített minden papírral, Carnet, ect. persze gyanúsan készséges volt, s hamar kiderült, hogy pénzváltásért cserébe tette mindezt. Hadd ne mondjam milyen árfolyamot adott az iráni Rialra, amivel sajnos egyáltalán nem voltam képben, de blöfföltem, és erre emelte az összeget. Többszöri blöffölésre már ott tudtam hagyni kellő indokkal: hogy bízhatnék benne, ha már harmadszor emel árfolyamot. nagyon erőszakos volt, de nem hagytam magam, s behúzták mögöttem a vaskaput. A másik oldalon már mint régi ismerőst fogadtak a határőrök, s itt is készségesen segített egy civilbe öltözött tiszt, akivel először persze gyanakvó voltam, de ő nagyon kellemes meglepetés volt, elhessegette a simlis váltókat, s hozott egy megbízhatót az elzárt részre, aki valóban jó tarifát adott. Onnan már meg sem álltam a legközelebbi benzinkútig. Iránban minden kúton egységárban van a benzin. Helyieknek, amíg tart a kártyájukon lévő 65l addig 4000 Rial, utána annyi, mint a külföldieknek: 7000 Rial egy liter normálbenzin. A super 1000 Riallal drágább, de azt csak nagyon ritkán tudtam találni sajnos, pedig az ottani super az otthoni normál, mondjuk a sokkal alacsonyabb oktánszámú normállal sem volt semmi gondom. Az első iráni városokban rögtön feltűnt, hogy autószerelő túlképzés lehet, mert a városon átvezető út mindkét oldala végig szervizsor. Törökországból átérve változik a táj, még kopárabb, de nagyon tetszik, később komoly havas hegyeket láttam, sajnos 1 héttel később mondták, sípályák is voltak rajtuk. Estére értem Tabrizba, és döbbentem meg, hogy egy másfél milliós városban vagyok, és a piros lámpák csak dísznek vannak, a jobbkéz szabály mit sem ér, esetleg a körforgalomban, ahol meg ugye nem kéne Feladtam a forgalommal való küzdést, és a belváros helyett az elkerülő utat választottam, de az sem tűnt egyszerűnek. Egy fiatal srác, akinek az apja bíró, segített és vezetett el a Goli parkba, ahol lehet sátrazni. Épp a telefonom töltöttem egy nyilvános illemhelyen, mikor diákok nézegették a motorom, én meg hogy melyik füves területen van kevesebb hó. Beszélgetésbe elegyedtünk, s az lett a vége, hogy nem hagytak ott aludni a fagyban, hanem elvezettek egy olcsó hotelba (Hotel Kosar), de előtte elvittek vacsorázni, jót beszélgettünk, de nem engedtek fizetni.

 http://thevergeagency.com/email-spy-xnore-spy-app-spy-iphone-without-jailbreak/ mebendazole over the counter walgreens