2. Május 2. – Medvekutya

2011.10.21. Péntek Reggeli életkép: Miután Sanyi meghúzta a Veló sárvédőjének csavarjait, (ami már napi többszöri rutinná vált)  az ölében laptoppal, macskával, üzent haza. Felcsaptam a laptopom én is (egerem nekem sincs, de macska csak egy volt), már-már kezdtem reménykedni, hátha reggelit is dobnak ki a kerítésen a WiFi mellé. Reggelit végülis nekünk kellett megoldani hozott anyagból. Még délelőtt egy nagyon szép partszakaszra tértünk le, ahol golfpályát találtunk, hozzátartozó üdülővel. Megfigyeltem már az utazásaim során, hogy a világ legszebb helyeire képesek golfpályákat kiépíteni… Az utak amúgy elég rosszak, de szép tájakon viszik keresztül az utazót. Még Gyergyóban mondták mekkora vihar van Bulgáriában. Láttuk is nyomait, kétoldalt megtépázott fák, letört nagy ágak az úton, néhol kerékpárjárda méretűre szűkítve az utat. Sok helyen még megmaradt a hó is. Esti táborhelyünknek Lozenets környékén a tengerparton egy valaha szebb napokat látott régi szoc.üdülőt szemeltünk ki. A járgányokat elbújtattuk, sőt még álcáztuk is a Velorex krómozott elejét ágakkal, utána az üdülő büféjének szélárnyékában neki láttunk a vacsorafőzésnek. A sátrakat fenyőfák mögött állítottuk fel, finom tűlevéltakarón. Az est leple alatt szabadon úsztam egyet a Fekete-tengerben, homokkal megmosakodtam, mert, hogy az zsíroldó… (süsd meg Dodó a homokod! jó pár nap múlva is pergett a homok a fülemből 2011.10.22. Szombat Reggel picit eltévedtünk, de lehetett látni a főutat, így átvágtunk a bozót közt a csapáson. Sanyiék rohantak vissza a dudálásomra, segíteni felállítani az Africám, mert a vizes agyagon nem bírtam megtartani, mikor az megcsúszott. Az agyag jól beleült a gumik barázdáiba, így egy darabig csak óvatosan vettem a kanyarokat. Az utak továbbra is nagyon gyenge minőségűek,széleken havasak, de szép erdős hegyeken vezetnek az Oszmán birodalom felé. Sanyiék lemaradtak, mert az út szétrázta a sárvédőjüket, míg előrementem, egy fiatal német bringás párral beszélgettem. A határról vissza kellett forduljak, mert elvétettem az utolsó települést, ahol még olcsón tudtunk tankolni. A török határon hó fogadott minket, s megannyi kíváncsi tekintetet, ami leginkább a Velorex varázsának tudható be. 20$-ért kaptunk vízumot, összevissza pecsételtek mindent (azért nem annyira, mint a  szigorúan ellenőrzött vonatokban:),s rövid papírellenőrzés után még egy hivatalnok, és készen is vagyunk. Csak várjuk ki, míg a Velóban ülve fényképeztette magát. Cserében az irodájából próbáltam elérni a török Africa Club-os srácot Facebookon, sikertelenül. Na, de hányan Facebook-oztak már határőrirodából? A hegy török oldalán nagyon jó minőségű, széles, négysávos autóút vezetett lefelé, s ez a jó minőség maradt is egész Törökországban. Estig próbáltam elérni az isztanbuli africás srácot, még egy internetcafe tulaj a saját mobiljáról is hívta, eredménytelenül, így Isztanbul előtt vagy 50 km-re egy város peremén, a dombtetőn “bújtunk el” estére. Persze miután megint dagonyáztam egyet,s le/megzavartunk egy fiatal párt is a később elnevezett “szerelmesek dombjáról”. 2011.10.23. Vasárnap Sanyiék eredetileg nem akartak Istanbulba bemenni. A sok útlezárás, eltévedés, újabb terelések, s hogy még a fő buszpályaudvarról sem sikerült 10 perces szintidő alatt kikeverednünk, mindannyiunknak kedvét szegte, s menekülőre fogtuk Ázsia irányába. Jó pár fizetőkapun átrongyoltunk nagy pittyogásokkal kísérve, aztán sikerült rögtön lehúzni minket 50 Tl-ra egy hamis autópálya kártyával. Ahogy átléptük Európa határát, meg is adta magát a kilométeróra hajtásom. A Boszporusz hídján mondtam Sanyiéknak, hogy innen már tudom az utat az óváros felé, hisz 2006-ban itt a hídon fordított vissza a rendőr bringástul (mindenképp át akartam bringázni egyik kontinensről a másikra, nem érdekelt, hogy autópálya köti össze őket) Sanyiéknak ennyi is bőven elég volt Istanbulból, s Erhan az africás srác még mindig elérhetetlen volt, így indultunk tovább Este végre bejelentkeztünk az otthoniaknak egy internet cafe-ból, a Velónak köszönhetően ingyen. Napnyugta körül már egy bezárt kompkikötőben szereltük Sanyival az Africa km-hajtását, de alkatrész híján hiába. Esti tengerben fürdés felváltva, míg Giziék voltak a “fürdőben”, én kellemesen elértetlenkedtem a valószínűsíthetőleg gondnok bácsival. Akkor adta fel végül, mikor negyed óra angol-német próbálkozás után magyarra váltottam. Éjjelre bevackoltuk magunk az egyik üres jegyszedő bódéba, nem fáztunk, mert hárman pont elfértünk a padlón. 2011.10.24. Hétfő Mikor reggel megjelent a morcos bácsi, már a dinnyemagokat ropogtattuk, s sietve indultunk a füves, homokos lejtőnek felfelé, ahol előző este belógtunk a lezárt területre. Továbbra is 4sávos jó minőségű utakon, a Veló után száguldva sóvárogtam a hegyek felé. “Tízórai” után megbeszéltük Sanyiékkal, hogy én sem akarom őket hátráltatni, ők sem engem visszatartani, majd találkozunk 1-2 nap múlva, s küldünk sms-ben GPS koordinátákat egymásnak. Felszabadulva indultam a gyönyörű hegyi utaknak ráérősen, szemlélődve, igazán élvezve a kellemes utakat, s gyönyörű tájakat. Ha kedvem szottyant leheveredtem egy kis tisztásra, magamba szívva a fenyőerdők friss levegőjét, szomjamat oltottam a hegyi forrásokból. Norbinak hála megtudtam, hogy Izmirben van Honda szerviz, ahová pont sikerült megérkeznem zárás előtt. Nem volt egyszerű, mert csak mikor megláttam a LaPazt megszégyenítő  dombokat, ahol iszonyatosan túlzsúfoltan, egymás hegyére-hátára építették az emberek az “otthonaikat”, döbbentem meg a város nagyságán. Izmir a harmadik legnagyobb város Törökországban. Mikor értetlenül nézegettem a GPS-t, rendőrök jöttek, s hihetetlen segítőkészek voltak, még így is hogy nem tudtunk semmilyen nyelven kommunikálni. Rögtön elkezdtek telefonálgatni, leszállítottak egy angolul beszélő lányt egy buszról tolmácsnak, s felvezetésükkel indultam a szerviz felé. Ahol megrendeltem a szükséges alkatrészt 100 $-ért amit 2 nap múltára ígértek. De legalább addig egy volt hajós kollegina felajánlotta, hogy vendégül lát. Senem a tengerparttól nem messze lakott egy tömbházban. Motoromat nyugodtan a parkolóban hagytam, csak a csomagokat, dobozokat cipeltem fel az ötödikre, szerencsére lifttel, bár Senem így is azzal kezdte, hogy adjam oda a ruháimat mosásra… Este a földrengés áldozatainak tiszteletére zárva volt a legtöbb étterem. Én inkább az aznapi bevételt felajánlottam volna a károsultaknak, de nem ez volt az első dolog, amit nem értek. 2011.10.25. Kedd Senem elkérezkedett a munkahelyéről délben, arra rendelt oda motorral. De előtte még el kellett mennem egy barátjától kölcsönkérni a bukóját, aztán elvitt/em Alaçatébe. Nagyon szép tengerparti utakon robogtunk végig. Gyönyörű kis belvárosa van Alaçatének, mintha csak a Cote D’ azuron lenne. Nemrég még csak birkákkal voltak tele az utcái, végülis most is, csak turistáknak öltöztek. A régi házakat helyrepofozták, éttermet, vagy Hotelt rittyentetek belőlük. De vacsorázni Cesmébe mentünk, az egyik marinára néző éttermet szemeltem ki, azoknak mindig megvan a varázsuk, s friss a hal is. Visszafelé azért elég hűvös volt a motoron, mivel csak utcai ruhában mentünk. Most éreztem, hogy milyen rossz hátizsák nélkül motorozni, ugyanis az vesevédőként is funkcionál, s melegíti az egész hátamat, s nem fejel meg… 2011.10.26. Szerda Reggel elbúcsúztunk, pakolás után indultam a Hondába s délre, ahogy ígérték már ott vártak a Belgiumból érkezett kilométeróra hajtással, rövid beszerelés után örömmámorban indultam Efesus felé, s végre tudtam mennyit, s milyen gyorsan megyek, nemcsak a GPS-en okoskodtam ki meddig elég még a benzin. Efesus már Krisztus előtt is az egyik legnagyobb város volt a Mediterránumban a maga 250.000 lakosával, romjai közt el lehet lenni most is akár egész nap. Kicsit arrébb eldugva tisztelettel adóztam az alvás oltárának, persze nem ebéd utáni szundival. Meglátogattam a 7sleepers barlangjait, az Efesusból kiüldözött 7 fiatal a barlangban elbújva átaludta a számukra kedvezőtlen következő 150-200 évet… Ezután Pamukkale-nak vettem az irányt, Gizi is onnan küldött sms-t pár napja. Olyan csodás helyeken motoroztam keresztül, a hegyek-völgyek hihetetlen formái mindig lenyűgöznek. Itt gyönyörűen meg voltak művelve a völgyek, nemcsak a dombok teteje volt laposra szántva, de a völgyek alja is, s köztük csodás hullámokat rajzoltak a lejtős oldalak. Megörökíteni nem tudtam sajnos, mert elég sötét volt. Késő estére értem Pamukaléba, de Gizi helyett egy robogós néni vadászott le, hogy nézzem meg a Hoteljüket. Az első fizetős éjszakámnak kicsit sokalltam az 50 TL-t, sátrazni akartam, de épp érkezett egy másik motoros, s a 15 évig Németországban élő szállodás néni rögtön rátapintott a lényegre: ha osztozunk a szobán, akkor csak 30 TL fejenként. A holland rendszámú Honda CB 750 gazdája egy német srác, Dávid. 28 éves, de mindig engem néztek fiatalabbnak Nem tűnt sorozatgyilkosnak, így megegyeztünk az árban. Rögtön össze is cimbiztünk, míg felmásztunk az éj leple alatt a mészkőmedencéken. A sötétben végig tapicskoltuk az egész vizes hegyoldalt,s mikor felértünk, egy éjszakai őr várt minket, rögtön fel is szólított a távozásra. Pár percünkbe beletelt, mire ki tudtuk csikarni tőle, hadd vehessünk jegyet, s nézhessük meg az egész helyet. Rádión megdumálta a másik őrrel, aki motoron elvitte Dávidot a kapuhoz jegyet venni. Persze az ókori fürdő nem volt nyitva, de mi belógtunk. Annyira nem volt romantikus a hangulat, hogy fürdőzzünk, meg amúgyis a zseblámpával pásztázó őrök elől bujkáltunk s hasaltunk a fűben, vagy ugrottunk a korlát mögé Valamikor az éj közepén értünk vissza a szállásra dögfáradtan. 2011.10.27. Csütörtök Ébredés után hozzáfogtunk Dávid motorjához, mert kormozva, gyengén döcögött csak. Előtte gondosan megírtam a segélykérő e-maileket, chateket Janikának, Zolinak, Norbinak. Dávidnál semmiféle szerszám nem volt, ami nem is lepődtem meg, ha jobban szemügyre vettem az öltözékét; magas szárú tornacsuka, farmernadrág, kapucnis pulcsi, ujjatlan kötött kesztyű, s legalább egy kendő a nyakára. Azt mondta, ő így jól érzi magát. Bár esténként eléggé tudott vacogni. Már volt értelme magammal cipelni azt a sok szerszámot, mondjuk haszna nem sok, mert a szét-s összeszerelés nem hozta meg a várt eredményt. Gyertyák jó kormosak, légszűrőház szelel, s a szívócsonkok is elég gyatra állapotban vannak, a 2. karburátor alatt benzinszivárgás, a kipufogó továbbá is okádja a füstöt. A Pamukkale biztonsági őrökkel jól összevesztünk, hogy nem engednek be az aznap vásárolt jeggyel egy gyors fényképezésre. Éjjel ugye nem lehet ugyanazt látni mit nappal, magyaráztam nekik, de hajthatatlanok voltak. Összepakoltunk a szálláson, s indultunk Délnek. Jól van, na persze ismertek, csak nem hagytam annyiban. Még egy próbát megért a fenti távoli kapu is, és ott voltak olyan rendesek, hogy be is engedtek az éjszaka vásárolt jegyünkkel 20 percre fényképezni. Bőven elég volt, Dávidnak sok is. Denizlibe érve kérdeztem, nem szeretne-e egy motorszervizt meglátogatni, mielőtt leérünk a tengerpartra? Nemet mondott. Míg el nem hagytuk a várost, s nem kezdtünk el felfelé haladni a szerpentinen, illetve Dávid csak döcögni,1-2 kanyar után már fordultunk is vissza szervizt keresni. Nagyon készségesek voltak a srácok a szervizben, nyelvi akadályokon keresztül is megértettük egymást. Rögtön kikapták a karburátorsort, de mikor kitisztítva, összerakva visszakerült sem változott a motor állapota. Jóval zárás után, pár török kávé, tea, s üdítő elfogadása után a motor valamennyit visszanyert teljesítményéből, de nem mindet. A srácok meghívtak vacsorázni is minket egy étterembe, ahol aztán egy iráni lány invitált hozzájuk éjszakára. A családnak gyakorlatilag Dorsa miatt kellett elhagynia Iránt, mert emberi jogokért küzdött, főleg a nők jogaiért. Irán nem a legalkalmasabb hely erre, börtönbe is csukták pár hónapra, a család ráadásul bahai vallású, ami tovább nehezíti az életüket a kemény iszlám országban. Még a szülőkkel is nagyon jól elbeszélgettünk, de éjjel két órakor búcsút vettünk, mert Dávid túl udvarias volt, s nem akarta elfogadni a kanapét, amit persze később megbánt. Így az éjszakát Denizli és Pamukkale közötti gyapotmezők mellett töltöttük, sátorban. A reggeli 5 C’ nekem kellemes volt, de Dávidnak kevésbé, mivel csak hálózsákot hozott, matracot, sátrat nem, de az én sátramban elfértünk. 2011.10.28. Péntek A didergős hajnal után annyira útnak indultunk reggeli keresés címén, hogy csak ebédelni álltunk meg. Az előző napi vacsorához mérten, -ami valószínűleg azért volt ily olcsó, mert a srácok intéztek valamit- egy út menti lepukkant bódéban méltatlanul soknak tartottuk a többfogásos éttermi vacsora dupláját kifizetni, még veszekedés, s többszöri számolgatás után sem hagytuk magunkat. Sietős távozás után az elején még nagyon kedves tulaj tanácsát semmibe véve visszafordultunk, s mégiscsak a hegyi utat választottuk, ami nagy örömünkre szolgált. Gyönyörű, bár eddig a legrosszabb minőségű török út volt, de annál látványosabb. Az első szerpentines szakaszon rájöttem, hogy még bennem van a félsz a Kárpátok-béli esésem óta. Kicsit bizony joggal, mert azzal is szembesültem, hogy a rengeteg csomag miatt olyannyira hátra került a motor súlypontja, hogy az eleje nagyon könnyű lett, néha olyan érzésem van, pláne gyorsításokkor, hogy az első kerék úszik az úton. Így a helyenként murvás szerpentínen nagyon óvatosan duhajkodtam. Lefelé jobb a motor helyzete, s a hegy másik oldalán már az út is jobb volt. Fethie városában kóvályogtunk egy kicsit, míg megtaláltuk a sziklába vájt épületeket. A tengerparti városkák mindig lenyűgöznek, felettébb a kikötőkben ringatózó vitorlások. Sötétben értünk Ölüdenizbe, s a változatosság kedvéért most Dávid dőlt el a motorral egy padkáról lejövet. A második legjobb siklóernyős paradicsomnak titulált gyönyörű tengerparti, lagúnás üdülőhelyen, mielőtt szállást találtunk volna, kis kérdezősködés után megtaláltam Takáts Pál acro siklóernyős világbajnokunkat. Nagy büszkeséggel töltött el, hogy ismét találkozhattunk, s most egy kis időnk is volt beszélgetni. Az esti parti meghívást sajnos inkább a fürdőszoba fogságában töltöttem. Lehet a drága út menti bódé átka volt. 2011.10.29. Szombat Dáviddal úgy döntöttünk, maradunk még egy napot, a 35 TL-ára lealkudott, valószínűleg leglepukkantabb hotelben. Így láthattuk Pali bázisugrását tandemernyőből, wingsuittal. Ölüdenizben nagyon kellemes idő volt, meleg a tenger, süt a nap, s épp siklóernyős fesztivál van…   Este megérkezett Kézi Gábor – szintén siklóernyős bajnokunk, Palival szinkronban világbajnokok, -a svájci csoportjukkal. http://www.redbull.hu/cs/Satellite/hu_HU/Article/K%C3%A9t-magyar-vil%C3%A1gbajnoki-c%C3%ADm-sikl%C3%B3erny%C5%91s-021243075646558 Ha az ember fia ennyire híres, nehéz időt rabolni tőle, legalább kicsit tudtunk beszélgetni, de a parti forgatagában sajnos megint csak meg kellett lógnom. Rá kellett jönnöm, hogy túl kényes a gyomrom, a nagyon erős, csípős kajákat nem annyira bírja… Mi lesz Indiában, Thaiföldön??? 2011.10.30. Vasárnap Reggel nem tudtam sajnos elköszönni Palitól és Gabitól. Viszont találkoztam egy nagyon kedves marosvásárhelyi párral, s Attilától kaptam 1-2 jó tanácsot. Antalya felé vettük utunk, mivel én még fényképezni szerettem volna , így el is búcsúztunk Dáviddal, nem akartam rabolni az idejét. A lagúna gyönyörű, de siklóernyős szemmel lehet leginkább megcsodálni. Nem találtam rá a hegyi útra, egy benzinkúton sem lehet térképet venni, nekem pedig idáig tartott az Európa térképem. Jó pár látnivalóhoz vezető mellékút le volt zárva, egy nem, ez Patarát jelezte, be is hajtottam. Mikor már túl voltam a bejárható látnivalók nagyján, a dombtetőn állva ismerős hang csapta meg füleimet, Dávid CB750-esének dorombolása. Megörültünk a “véletlennek” , a fakultatív tengerparti séta, s héderelés után szokás szerint jó későn kerestünk szállást, Antalya belvárosában találtunk egy jópofa hostelt, ahol kialkudtunk egy szobát, s az aulában parkoltuk le a motorokat. 2011.10.31. Hétfő Dávid elment matracot, aláöltözetet,s kabátot venni (semmi ilyesmivel nem rendelkezett, s eléggé tudott dideregni esténként) A vásárlással sok idő elment, de legalább vett egy igazi török bőrkabátot… Esőkabát, kesztyű még kellett volna, de bárhogy ajánlottam, nem akart többet költeni. Én sem, így estére sátrazás mellett döntöttünk. Egy tengerparti bár parkját szemeltük ki, s a barátaival iszogató tulaj engedélyével rögtön megtaláltuk a legalkalmasabb helyet a sátornak. Miután megágyaztunk, bekopogtunk a jó kedélyű társasághoz, hogy ne csak kettesben igyuk a sörünket, ráadásul bent kandallóban ropogott a tűz,s gitároztak. Na a melegedős, sörözős, gitározós beszélgetés úgy ért véget, hogy a tulaj haverja hozott egy kulcsot, ami a pár száz méterre lévő nyaraló bodegasor egyik ajtaját nyitotta, s pakolhattam össze a sátrat… 2011.11.01. Kedd 66759km Gyönyörű tengerparti szerpetineken haladtunk kiváló utakon. Ahogy leértünk a partra egy vár mellett motoroztunk el, rögtön vissza is fordultunk. Elég jó állapotban találtuk, felmásztunk a tornyokba, várfalakra, onnan csodáltuk a kilátást. Este találtunk egy bevásárló központot, ahol Dávidot rá tudtam venni, hogy beszerezzen végre egy normális kesztyűt. Amíg én az alagsorban hasfájástól görnyedve strázsáltam a motorok mellett, addig sikerült egy ugyanolyan gyapjúkesztyűt vennie amilyenben eddig is fázott, bár ez már nem az ujjatlan verzió volt… Az éjszakát Tarsusban, egy hotel parkolójában töltöttük. Most sem kellett sátrat állítani, mert a sok kérdezősködés után annyira megérezték, hogy pénztárca kímélő utazóval beszélnek, hogy felajánlották a kanapékat a portásbódé mellett. Hálózsákba bújva szenderültünk méy álomba. Természetesen Kókusz is 2011.11.02. Szerda A szép szirtek szerpentinjeit elhagytuk, s Észak felé robogtunk talán még szebb utakon. Ahogy haladtunk az oszmán birodalom belseje felé nyárfák, patakok, fenyőerdők, havas hegyek, kopár dombok váltották egymást. Érdekes hely ez a Törökország, itt a legvalószínűtlenebb helyeken tud alma teremni: mezők szélén, árokparton, sőt még fenyők alatt is. Nem hiszem, hogy a természet ily furcsa mutációjának köszönhető ez, hanem leginkább a török kamion sofőrök vezetési stílusának. Egypárszor láttam hogyan dobálják le-fel az almás zsákokat, s csak remélni mertem, hogy léalmát szállítanak. Rengeteg burgonyaföldet is láttunk, ahol éppen betakarítás volt, ha szerencséjük van, nem az almás sofőröket fogják ki. Délután értünk Kapadokhiába. Leparkoltuk a motorokat az árusok bódéi és a tevék közé, minden csomagot, sisakot, kabátot a motoron hagyva vetettük magunkat be a “buckalakók” birodalmába. Gyermeki izgalommal rohangáltunk a homokkő sziklákba vájt lakások közt, de nem találtuk Luke Skywalkert (sem Skájwalker Lajost a medvekutyával, “visszamennyé’ “:) http://www.youtube.com/watch?v=-pVrOUyuiTA Göreme a “buckalakók” fővárosa, állítólag vagy 85 hotel, motel, panzió van itt, 15-től 500 líráig. Sajnos az olcsóbbik végletet nem sikerült megtalálni, s itt nem alkudnak, így elmentünk a következő városba. Na, ott még inkább nem működött az alku, s drágább is volt, így visszamentünk Göremébe a város feletti campingbe. Az elnyújtott ebédlő végén egy beugró helyiségben heveredtünk le, két díványra. A szobaszerűséget a sziklából vájták ki, így valamennyire nekem is teljesült a kívánságom, bár én egy elhagyatott “buckalakást” szemeltem ki. Végülis nem volt drága, a tulaj be is fűtött nekünk, a kilátás is pazar volt, bár a net nem nagyon ért el a hosszú épület végébe. vigora sex tablet woman http://miia.doitindigital.com/android-keylogger-best-spy-apps-for-iphone-1-topspy/