7. Chin – Shiraz

2011.12.04. Vasárnap

Reggel nem tudtam elindulni időben, nem rajtam múlt, Réza dolgozni ment, Mostafa suliban, a nővéréék nem voltak otthon, így várhattam DU1-ig mire elindulhattam. Addig Kókusz a saját repülő szőnyegén fotóztatta magát. Yazd előtt 100 km-rel kifogyott a benzinem. Az iráni autópályák nagyon jó minőségűek, s az ember csak húzza a gázt, a kilometerszámláló meg ugye nem működik… Még jó, hogy a tanktáskában tartom a benzinfőzőm literes palackját, amivel eljutottam a legközelebbi benzinkútra. Este Masoud, akit még Qomban ismertem meg, értem jött a központba és elvezetett a szülei házához, ahol a motorom kapott egy külön garázst. A csomagommal elvitt a testvéréhez, útközben felvettünk két finn Couchsurföst. Finom vacsorával vártak minket, társasoztunk, sokat nevettünk, s Masoud csinos unokahúga a szemközti kanapéról chatelt velem Facebookon. Jellemzően Irán.

2011.12.05. Hétfő

Reggeli után jött Masoudnak egy csinos barátnője, s így együtt mentünk Mehrizbe, a Hussein ceremóniát megnézni. Hatalmas, kb.10m magas, nagyon nehéz fa halottas baldahinokat építettek, s díszítettek Husszein emlékére, amiket elvileg van, hogy 20-30 km-en keresztül cipelnek a vallási fanatikusok a vállukon. A többiek fanyélbe erősített lánccal verik a hátukat, még a kissrácok is! Amíg vártuk Masoudot a téren ülve iráni emberek kérdezgettek szokás szerint megint minket, honnan vagyunk mi a nevünk… Már majd egy hónapja, napjában ezerszer ugyanazok a hülye kérdések, egy idő után mindenkinél betelik a pohár… Higgadtan ülve a tér kövén, csak bajusz alól válaszoltam a -Hol ország? kérdésre, hogy -Chin. Mire ő vissza -Chin?!?!?! én: -Yes Chin!!!! (Kína) Még a két hófehér bőrű tejfölfinn közt sem tűntem barnának, se sárgának, de simán elkezdtek egymás között tanakodni, hogy “Basszus ezek kínaiak, nézd már!” Mikor Masoud visszajött, mondtam neki az újságot, hogy kínainak adtam ki magunkat, és ha kérdeznék, miért beszélünk egymást közt angolul, azért mert ők mandarint, én meg kantonézt beszélek, s így könnyebb. Masoud: -Tényleg??? Ennyit Iránról Az ingyen ebéd után megnéztük Mehpadin Orghot (org=kastély). Az agyagból készült kastély eléggé le van lakva, pedig hihetetlenül jól néz ki. Jó turista látványosság lehetne, de mi voltunk az egyetlenek. Masoud elvitt minket egy ősi temetőbe is, ahol több mint kétezer éves sírokra leltek, de mikor odaértünk nem találtunk semmit!!! Lebetonoztak mindent, padokat öntöttek betonból, s piknik helyet létesítettek. Szerintem legközelebb, ha visszamegyek, biztos lesz egy Mecset is! Hát ez Irán. A Vallás totális győzelme a történelem felett. Pedig egyiknek sem kéne elnyomni a másikat, békében megférne egymás mellett mindkettő, tiszteletben tartva a másikat.

2011.12.06. Kedd

Egy másik csinos barátnőjével indultunk a Mehrizbe a Moharram legfontosabb napjára. A ceremónia előtt megnéztünk egy kisebb várat, ami teljesen üres volt. A finnekkel kérdeztük hogyhogy nincsenek itt gyerekek? Mondtam, hogy ha ez Magyarországon lenne, egész nap ott játszanánk, s próbálnánk megvédeni a várunkat a turistáktól, finnek úgyszintén helyeseltek. Itt a kissrácok lánccal verik a hátukat. Masoud elintézte, hogy felmehessünk a várkapu tetejére, s onnan a tömeg fölött nyugodtan szemlélhetjük a felvonulást. Jöttek lovakkal, szamarakkal, tevékkel, gyalog, hatalmas fémszerkezeten lévő díszeket cipeltek magukra erősítve az emberek, a többiek verték a hátukat a láncokkal. Kamionok is jöttek, amiken Hussein halálának epizódjait elevenítették meg. A kapun kívül időközönként leöltek egy-egy birkát, s vérét a csatornába mosták, volt, hogy épp a menet előtti pillanatban végeztek. S volt, amelyiket motorra próbálták felkötni szerencsétlenül. Hál’Istennek azt nem láttam, mikor a tevét áldozták fel. A végeláthatatlan felvonulás egyszer csak begyűrűzött a fallal körülvett térre. Nekünk túl sok volt az egész a végére. A tér túlsó végén szökőkutat építettek vörösre festett vízzel, ami a vért szimbolizálja, egyik kamionon oroszlánjelmezbe öltözött ember sírt Hussein teste felett, egyiken gyermekeket pofoztak, eljátszva hogy kínozták meg Hussein családját, egy másik kamionra meg dobálták fel a csecsemőket áldásért, arcukat összekenték valami pirossal a vért szimbolizálva (aztán lehet, hogy pont birkavérrel). Hazafelé felmásztunk a csend tornyába Aapoval és Pettreevel. A zaratisták ide hordták fel a halottakat, akiket a hegy tetején lévő hatalmas (inkább bástya, mint) torony közepén helyeztek el. A nap, s a madarak elintézték a többit.

Este Masoudnak vissza kellett mennie Tehránba a csinos lánnyal, így elvitt minket Mohamedhez, akit megint csak még Qomból (s Teheránból is) ismerek. Nála épp valami CouchSurfing találkozó volt, s vagy harmincan voltunk a lakásban, javarésze dohányos. Éjszaka mondanom sem kell, hogy nem volt valami kellemes aludni a rossz levegőben. A kecóban volt két horvát srác is, Mice és Tonci, Horvátországból, majd 2 méteres srácok, vízilabdáztak, nyáron discót üzemeltetnek, most utaznak. Nagyon jó fejek, rögtön megtaláltuk a közös hangot, nagyon sokat röhögtünk együtt.

2011.12.06. Kedd

Későn kelt a tivornyázó társaság, de nekem ígérték, hogy segítenek a vízum hosszabbításban. Mina el is vitt a kocsiján a földönkívüliek irodájába (Aliens Bureau! , Passport office) ahol adtak papírt kitölteni, át kellett menni a bankba befizetni a 300.000 Rialt (5500 Ft) a bizonylattal meg vissza. Mondták másnap jöjjek vissza. Pultra csaptam, mondtam: Nem! Most kell a vízum, addig nem megyek el, míg nincs meg! Nem tudom, ki volt jobban meglepődve, de fél órán belül bepecsételték az újab 30 napot, amit sajnos tudtam, hogy nem tudok kihasználni, mert a pakisztáni vízumom is lejár Jan 2-án, aztán az indai is…

A horvát srácok nem tudtak elmenni várost nézni, míg vissza nem értem, az iráni abszolút szervezetlen szervezésnek köszönhetően. Így együtt vetettük be magunkat a szűk vörös sikátorok közé. Az iráni CS közösség rögtön úgy határozott, hogy nézzük meg az utunkba akadó Hammamot(török fürdő), ami étteremként üzemelt. A fizetés sem volt egyszerű: az egyik CS tag beszedte a pénzt, s az üzletvezetővel órákig számoltak. A horvát srácokkal csak néztünk. Mire kiértünk, korom sötét volt. Sokat láttunk a városból! A népes csapat több részletben megjelent különböző, még épp nyitva lévő nevezetességben, folyamatosan elvesztve egy részét a társaságnak. Este vissza Mohammad lakására, a party folytatódott. Azzal legalább nem volt baj, volt ki társasozott, volt, ki kártyázott, volt, ki ivott, volt, ki kutyát mosott a fürdőben Egyik barátunk szerzett hasist, azt tekerték az erkélyen, mert az egyik résztvevőnek a fia bent volt a lakásban. A horvát srácok a második kör tekerését átvették, mert az irániak füstszűrővel csinálták. Erre még én is azt mondtam, amatőrök. Ötünk közt körbejárt a trombita, s az irániak bekészültek. Mi európaiak, kértünk még egy repjegyet Kérelmünk nem süket fülekre talált, csak hasznavehetetlenekre Még a második körben játszotta le Mice a mobilján Frank Sinatra: Fly me to the moon számát. Azóta ez a szívós himnusz. Nem kell megijedni, nem lettem drogos, miután még csak nem is dohányzom, van elég bajom a köhögéssel. De tárgyilagos, őszinte írásra adtam a fejem. Miután telt, s múlt az idő, és nem kaptunk újabb repjegyet, s a kapitánnyal is hiába beszéltünk, feladtuk a próbálkozást. Amúgyis annyira jól éreztük magunkat, hogy azt nem lehetett hova fokozni. Sakkozni akartunk Micével. Az egész lakásban nem volt sakk. Pizzás dobozra tollal rajzolta Tonći a táblát, mi meg Micével figurákat alkottunk, rágó, érme, cukor, bábucipő, s papírhajtogatással. Életem legjobb sakkja

2011.12.07.Szerda

Most sem volt egyszerű kelni, s indulni Esfehanba, ahol már a Finnek: Aapo és Pettree, egy napja vártak egy CS hostnál, így velük együtt szálltam meg a hatalmas szuterénban. WC az udvaron, fürdő az emeleten a szülőknél… A horvátokat Mehdi vitte Yazdból, nála szálltak, de este találkoztunk a városban. “Péntek” lévén, gondoltuk bele vetjük magunk az éjszakába. Ennek az lett a vége, hogy egy éjjel-nappali büfében ültünk egymás mellett, mint a kisiskolások, alkoholmentes sört szürcsölgetve. Jól kirúgtunk a hámból!

2011.12.08. Csütörtök

Aaponak eléggé megfájdult a térde egy régebbi futball sérülés emlékére, így nélküle indultunk a Fire temple meghódítására. A zaratista tűz templomot egy dombtetőre építették. A buszmegállóból egyenesen megindultam felfelé, s a templom romjaitól jó kilátás nyílt a városra. A hivatalos útra is Lefelé inkább azt választottuk. Visszafelé a Shaking minarets / remegő minaretteket néztük meg. Sejtésem, hogy felesleges megvárni a “műsort” jogos volt. Adott időben felment egy férfi meg egy kissrác a tornyokba és elkezdték rázni az ablaknál fogva. Kilengése volt a minaretnek, szó se róla, de ettől nagyobb hülyeségre se adjak többet pénzt! Este Mice barátjával, Marcóval találkoztunk, aki az esfeháni vízilabda csapatban játszik. Együtt mentünk át az örmény negyedbe ahol Sergan, a szerb kézilabdás srác lakik egy koreai és egy orosz csapattársával. Került Vodka, Whisky is. A buli végére esett be Borisz, nem kicsit elázva. A hangulat leírhatatlan volt. Internacionális fergeteges! Tipikus stereotipokkal: a mukkot sem szóló videojátékozó Koreai, a csatak részeg behemót orosz medve, a csöndes szőke vidám finn, a tipikus szerbfejű,s a jókedvű horvát és magyar barátok…

2011.12.09. Péntek

Délelőttre beszéltük meg a találkozót a horvátokkal, de ők Serganéknál aludtak, így nem is tudtak időben kelni. A téren lévő Mecseteket néztük meg, s a palotát. A téren párszor megkérdezte tőlünk egy idegesítő fazon, hogy láttuk-e már a tevét? Azóta ez(is) szállóige lett. Délután a 40 oszlopos épületet csodáltuk, aminek 20 oszlopa tükröződik az előtte feszülő víztükörben, így adva ki a negyvenet. Jó pár csinos csajt láttunk, s Micével nem álltuk meg, hogy ne szólítsuk meg őket. Telefonszámot cseréltünk, s este találkoztunk is. Beültünk egy vízipipázó helyre, de a csajok nem bugyborékolhattak… Irán! Így felkerekedtünk, hátha van valami koedukáltabb hely is. Az ő bérelt kecójukban kötöttünk ki. Mondanom sem kell, hogy volt köztük, aki teljesen ellenezte, hogy felhívjanak minket, ez a lány el is hagyta a lakást, míg mi ott voltunk (iszlám Irán). A vodka is csak titokban került elő egyik lány retiküljéből, s keveredett bele a narancslevünkbe, míg a csapatkapitány lány a konyhába, vagy mosdóba ment… A lányok hokiznak, épp nagy meccsük volt, ezért vannak itt, de este mennek is vissza Teheránba, így csak pár óránk volt együtt. A leghelyesebb csaj elővette a varázsdobozból a hatalmas kék-fekete üveg vízipipát, s parazsat hevített a tűzhelyen. A zamata még mindig itt van a számban (Dani 8). 2 vizipipa járt körbe, s a mobiloknak fazekat hoztunk, hogy abban erősödjön a hang. Feltaláltam az iPot-ot is, mivel Aaponak volt egy iPad-je, az asztalon meg egy fazék(pot). Éjfél körül érzékeny búcsút vettünk a lányoktól, mert nemsokára indult a buszuk Teheránba. Telefonszám, email csere, s invitálások Teheránba.

2011.12.10. Szombat

A megbeszélt találkozókat elég nehéz összehozni, mert a város különböző pontjain szállásoltak el minket a horvátokkal, s az esti bulik sem segítenek a helyzeten. Micével és Tonćival bejártunk egy-két mecsetet, míg Aapo és Pettree szőnyegvásárban voltak. Betévedtünk a szárnyas piacra is, és nagyot röhögtünk, mikor mindannyian ugyanarra gondoltunk. A piacról kiszorult bácsi, aki kakasait szatyorból árulta, tisztára úgy nézett ki, mint a portékái. A bazár felé jött velünk egy lány teljesen csadorban, lekendőzve, csak a szemei látszottak ki. De a szemei! Pont azokat kellett volna eltakarni! Olyan gyönyörű szemeket ritkán lát az ember. Rohantam is volna utána, hogy bár lefényképezhetném! Micsoda díjnyertes kép lett volna! A National Geographic címlapjával vetekedett volna, csak ez fekete-fehér lett volna. Le kellett üljünk Micével, annyira készen lettünk. Sokáig emlegettük még azt a futó pillantást. De annak a gyönyörű szempárnak, melyet Otthon hagytam, semmi sem homályosítja a fényét.

2011.12.11. Vasárnap

Reggel a hatalmas szuterénban fel sem tűnt, hogy bővült a CS létszám 5 lengyel diákkal. Megmutattam, hol tudnak jegyet venni, s elvittem őket a horvátokkal kedvenc Kebapos helyünkre, miután megnéztük a Jame mecsetet. Micével, Toncival, Marcoval az örmény negyedet jártuk be, templomokat, múzeumokat nézegettünk, s élveztük az utcák örmény hangulatát. Naplemente előtt elköszöntem tőlük, hogy még elcsípjem a legszebb sugarait a lebukó napnak, ahogy a hidakat simítja. Akkora dugó volt, hogy lefutottam két buszt is, de így is lekéstem a naplementét. Azért még a Blue hourt (kék óra) elcsíptem, s jót sétáltam a folyóparton. Egy lány kínálta kellemes társaságát. Egy rövid pillanatra mikor senki sem láthatta, még kéz a kézben is sétáltunk. Fura hely ez az Irán. Este egy holland lány Sanne, és egy olasz srác is vendég volt a szuterénben, s megint trombitálás folyt.

2011.12.12. Hétfő

Kora reggeli indulás nem lett, de csak eljutottam Shirazba. Sanne-tól kapott CS kontakt nem fogadott, s nagy nehezen elértem a többieket is, akik mind egy guest houseban(motel) szálltak meg. Egyedül Aapo volt a szobában mikor odaértem, erőst meg volt fázva. A hokis lányoktól kapott kontaktszámon Miceék rendeltek aragsagit, azt kellett átvennem. Nem apróztuk el, rendeltünk 3 litert. Én azt hittem Bort kapunk, mert én arról álmodoztam, hogy Shirazban iszom egy pohár Shirazt, ha beledöglök is! Hát majdnem. Ez az aragsagi szerintem tiszta kemikális lötty, felhígítva valami áfonyalével, de még Colát is kevertünk bele, annyira ihatatlan volt. Én ki is jelentettem az első pohárnál, hogy ez nem emberi fogyasztásra való, és felét sem bírtam meginni. Mice még ivott mikor bealudtam. Másnap Tonći mondta, hogy Mice legalább tíz éve nem hányt. Ettől az aragsagitól sikerült. Később megtudtuk, hogy hasonló löttytől halt meg nemrég egy fiatal srác. Biztos többet ivott, és nem 2méteres vízilabdás discomanager volt…

2011.12.13. Kedd

Végre eljutottunk Persepolisba. Már nagyon vártuk, mert kezdett elegünk lenni a sok mecsetből. Tonćiék által megismert fiatalokkal mentünk együtt, egy kisbuszt béreltünk, volt vagy 50 éves Mercedes. Megint az iráni szervezésnek köszönhetően, mondták nem kell fizessünk. Gondoltuk majd visszafelé mi. Azért Persepolis mégiscsak Persepolis, még így lepukkanva is érzékeli az ember, micsoda város lehetett! Szavakkal leírni nehéz, a képek meg nem adják vissza. Amúgy csodálkoztunk, hogy nem húztak fel legalább mellé egy mecsetet. Az iráni csajok rikácsolása eléggé idegesítő volt, így sokszor lemaradtunk, vagy éppen felmásztunk egy hatalmas sírbolt tetejére. Adélnak hajózásaimból mindig egy csomó ajándékot hoztam, de édesanyánk ajándékára is szemet vetett mindig Így rá könnyen igaz a mondás, hogy Dárius összes kincse sem lenne elég neki! Szegénynek lefényképeztem a táblát, amin az áll, hogy ez volt Dárius kincstára, Nagy Sándor 3000 megpakolt tevével hordta el a kincseket… Visszafelé megintcsak nem kellett fizetnünk. Mikor visszaértünk lementünk az undergrund cafeba, ahol az egyik srác dolgozik, ott ismerkedtek össze a horvátokkal. Akkor kezdték el kiszámolni, hogy mennyi is a mi részünk. Kicsit több jött ki. Szervezésben, és matekban nagyon gyengék. De tényleg, nem akartak átvágni minket, egyszerűen nem megy ez nekik, többször is tapasztaltuk. Shive book cafe,az underground cafe nem titkos, hanem tényleg föld alatt van 3 szinttel, ezért sajnos a szellőzéssel vannak gondok, mert mindenki dohányzik rajtam kívül. Amúgy nagyon hangulatos hely, a bútorok, dekoráció saját készítésűek, sokan sakkoznak, ezért szerettük mi is többek közt. Van nemdohányzó sarok is kanapékkal, gitárral. Egy költő talált meg minket miközben sakkoztunk, s nem tágított, néha szavalt, s ígérte, hogy szerez füvet. A srácok azt mondták ópium függő. Vacsi után a parkban két rendőrbódé közt folyt a szipákolás, én az íze végett pöfékeltem egyet, de a másodikat már passzoltam. Pettreevel kicsit paranoiásak lettünk. Ez a költő elég fura fazon volt, s két rendőrbódé közt a parkban szívtunk. Nemrég hallottuk épp, hogy egy német srác  pár éve szerelmeskedett egy helyi lánnyal egy parkban. Elkapták őket, s becsukták a srácot jó pár évre, még úgyis, hogy a német kormány nem kevés pénzt rakott le érte. Azt hiszem egy szintén német házaspárt a strandon kaptak rajta, kb. ugyanazzal a következménnyel.

2011.12.14. Szerda

Shirazban vannak szép parkok, épületek, amúgy elég piszkos ez is sajnos. Elmentünk Hafiyesbe a legnagyobb költőjük sírjához, ahol egy hangulatos kávézó is van wifivel, onnan skypoltam haza. A másik oldalon van múzeum is, ott futottunk bele egy egyetemista csoportba, akik magukkal invitáltak. Mice ottragadt a sírnál, mert egy lány megkérte a kezét! Így Tonćival ketten szálltunk fel a buszra, Tonći megint kiszúrta magának a sipítozó csajt a csoportból, aki amúgy elég helyes volt. Egy helyen megállt a busz, s faludét (citromos jégkrémes, cérnametéltes édesség) vettek, amit nem engedtek kifizetni. Tonći egy idő után leszállt a buszról, ment vissza az underground cafeba, a kicsi sipítozó csajához. Én jó érzékkel már megint a legszebb csaj mellé ültem le, s vele értelmesen el is lehetett beszélgetni. A buszon lévő diákok amúgy építészetet tanulnak, így elmentünk egy gyönyörű mecsetet megnézni, s a tanár magyarázta a perzsa(hangsúlyozta, nem iráni) építészet titkait. De előtte azért keményen meg kellet küzdeni az én bejutásomért. A tanár rendesen kitett magáért. Köszönet érte. Páran kinnt maradtak, ők vigyáztak a hátizsákomra. Aztán egyszercsak a tanár mondta, hogy talán innen érek el legközelebb a motelbe, így megállíttatta a buszt. A lánynak csak az e-mail címét sikerült elkérni, pancser módon nem a telefonszámát Tudom Dani! (10.) Miután kidobva éreztem magam a buszból (a tanár által), sétáltam az Azadi parkhoz ahol a Shive Book Underground Cafe bújt meg az Alley17 alatt. A tulaj, Abazar Rahmani, nagyon jófej fickó, sokat beszélgettem vele a dohánymentes sarokban. Nagyon jó zenei ízlése van, s ahogy elnéztem a barátnőjét, meg ahogy berendezték a helyet, sőt filmeket is cseréltünk, még egyező is az ízlésünk . Másnapra elhívtak minket csirkét sütni az erdőbe, amit egyöntetűen elfogadtunk.

2011.12.15. Csütörtök

Mielőtt taxikkal kimentünk volna az erdőbe, bevásároltunk minden hozzávalót. Az árustól még nyársat is kölcsönöztünk, meg parázslegyezőt. A falu jellegében hasonlított Abyanehez, de kisebb szemetesebb, s elhanyagoltabb volt. Az újabb házak mellett is van kommunális hulladék rendesen. Az erdőben megdöbbentően sok szemét van. Az emberek kijönnek piknikezni a gyönyörű tiszta természetbe,s a mocskukat meg ott hagyják. Le nem bomló műanyag palackok, nylon zacskók, chipses zacskók… Én még a dohányosokat sem értem meg! Szép dobozból elővesz, elszív, eldob. Utcára, járdára, buszmegállóba, kerti fűbe, virágföldbe, srandhomokba…(rágógumi dettó) Érdekes a lakásban nem dobják el. Japánoknál két doboz van, ők egy zárhatóban gyűjtik a csikket. Ha kirándulni/ piknikezni megy az ember, visz magával pár kiló élelmet, ami helyet foglal a hátizsákban, súlya is van, de fogyasztás után már tized annyi súlya, s mérete sincs a csomagolásnak. Ha kifelé elbírta, elfért, akkor befelé? Még a Hamshari környezetvédelmi rovat szerkesztője kérdezett mennyire találom szemetesnek Iránt. Objektíven elmondtam neki tapasztalataimat. Mire ő kezdte volna, hogy -De a kormány nem törődik… Rögtön szavába vágva leállítottam. Mondván, hogy a kormányt lehet ezeregy okért szidni, de sok dologhoz nem kell törvény. Vagyis a természet, józanész törvénye csak. Nehogy már csak kormányrendeletre takarítsam ki a házam, a kertem, a portám, a környezetem… Ezeknek a dolgoknak sok mással egyetemben belülről kellene jönni! Felhoztam a szlovén példát, mikor vadvízi kajakozunk, inni lehet a folyóból, az emberek vigyáznak a környezetre, jönnek is a turisták.

Az infantil csajok sikoltozása elől Petrreevel felmásztunk a hegyoldalba, a vízesés fölé. Leérve elkezdtünk tüzet rakni, csirkét sütni, míg Aapo Micevel sakkozott az iPadjén az erdő avarjában, Tonći meg legalább valahogy elhallgatatta a sipítozó csajt Nagyon kellemes nap volt, estére megint a föld alá mentünk.

  azithromycin powder no prescription http://free9jamusic.net/2017/10/snapchat-spy-sms-spy-iphone-keylogger/