4. Ujjlenyomat – Karaj

2011.11.11. Péntek

Olcsó szobát kértem, így a folyosón volt a fürdő, a mellékhelységben nem találtam papírt, még jó hogy az aludobozban minden van s nem reklamáltam a recepción. Későbbi iráni napjaim során rájöttem, itt ez nem divat, viszont minden budiban meleg vizes zuhanycső van papír helyett. Reggelinél le se tojnak, csak ülök az asztalnál több mint 5 perce, közben a csadoros nő jön-megy mintha egy marék altatót vett volna be. Rajtam kívül csak egy család volt az étteremben. Hozzájuk is egyesével vitt mindent, de visszafelé, pedig útba estem, rám se hederített, míg teljesen végzett. Reggeli közben-után beszélgetésbe elegyedett velem az azeri családfő. Jól beszélt angolul, többek közt azt is ajánlotta, hogy keressem meg a helyi újságot s biztos ráharapnak a storymra, s valaki megszponzorál, meglássam. Hát ez eddig még nem történt meg, de ha bárki tud valakit, ne fogja vissza magát, a motort 5ször kell fefadjam hajóra/repülőre, az fog a legtöbbe kerülni. Előre is köszönöm, matricáknak van még hely, a weboldal átalakítás alatt, külön helyet kapnak a szponzorok. Igen, igen a képek is jönnek…  Délelőtt kicsit a szobában időztem. 11.11.11. kapunyitási pánikom lett http://elozoeletek.blogspot.com/2011/11/111111-es-kapunyitas-fele.html . Délután elmentem a “cafenetbe”, akkor döbbentem rá az iráni “szabadságra”. Az internetet is annyira korlátozzák, amennyire csak lehet, nincs Facebook, nincs Youtube, nincs Skype… ráadásul a http://www.speedtest.net/-tel általában 1 Gbps alatti adattöltést mértem, a csúcs az 0.09 mb volt! Nem is tudom hogy mutatta ki egyáltalán. Hamár ennyire megrökönyödtem az iráni neten, szerintem csakhogy feldobják a napom, beszellentettek a zsúfolt, fülledt netcaféba, de valami irdatlan büdöset, s egyszerűen befújták WC illatosítóval nem hittem az orromnak! Viccesek ezek a tabriziak, amúgy török, kurd, azeri keveredik itt, és főváros is volt hajdanán… A következő sokk akkor ért, mikor iráni sim kártyát vásároltam. Kifizettem, kezembe adták, túl könnyen ment, aztán egy szintén kuncsaft átvitt az utca túloldalára egy másik boltba, ahol hitelesíteni kellett a kártyát. Neve, szül. hely, apja (iszlám ország) neve 3 példányban… visszakaptam az útlevelem a fénymásolóból, s gondoltam kész, de csak most jött a java: ujjlenyomat, rendes tintával, mintha csak bűnöző lennék! Ez már teljesen kiverte nálam a biztosítékot akkor. Mondtam süssék meg a kártyájukat, s indultam kifelé. Aztán visszarángattak, lelkemre beszéltek, így lett iráni kártyám. Délután találkoztam Tarkannal aki előző este elvezetett a parkba. Elvitt a haverja kifőzdéjébe, jót kajáltunk, dumáltunk, s meghívott későbbre családi vacsira is, amit már vissza kellett utasítanom, mert életem első CouchSurfing (továbbiakban CS) kérésére válasz jött. Aki nem ismeri és világot szeretne látni, vagy nem tud utazni, de azt szeretné, ha a világ jönne hozzá, annak mindenképp ajánlom http://www.couchsurfing.org/  Egy internetes oldal ahol kiválaszthatod a várost ahova utazol, s küldesz jópár kérést, s jó eséllyel valamelyik, vagy több is válaszol, s fogad. Gyakorlatilag ingyen szállás, sokszor városnézés, idegenvezetés, sőt néha kajával várnak, volt ahol ki is mostak rám… És akárhogy erőlködsz nem fogadnak el pénzt. Ez nem arról szól! Te ugyanígy tudsz utazókat fogadni, de semmi sem kötelező. Mindenkinek van egy profiloldala amit kitölt, kb. mint a FB-on. Nna az enyém annyira üres volt, hogy a nevemen, koromon kívül szerintem semmi egyéb, s nem is a megfelelő módon küldtem “request”-et hanem üzenetet írtam. S így is jött még aznap este sms-ben a válasz, hogy várnak. Saman magyarázta rendesen merre kellett volna mennem, mégis bele telt vagy másfél órába, mire elkeveredtem hozzuk, illetve elém jött taxival egy darabon, aztán néztünk egymásra, mert a taxi elment és ő úgy gondolta felül mögém a motorra. Mondtam neki max. a nyakamba, de annak csúnya vége lenne. Végülis ezt is megoldottuk, ő vette fel a hátizsákomat a hátára, míg a nagy sárga zsák tetején próbálta azt egyensúlyozni, engem a tankra szorítva. Soha többet ilyet! Cserébe igen finom teával várt. Igen Pozsec, Törökország óta iszom teát… ott még tankolásnál is teát kellett inni. (ja,2000 liter teát főztem naponta a honvédségben 1999-2000-ben, azóta valahogy nem kívántam meg.) De ezeknek a törököknek nehéz ellenállni ld. tk. 65. o.

2011.11.12. Szombat

Reggeli után motorra pattantunk, most már csomagok nélkül, s gyönyörű utakon tekeregtünk felfelé Kandovanba, hogy nagy hótaposás után megnézzük a sziklába vájt kunyhókat. Egyikben szamarak, másikban gazdáik laktak, legtöbbször valakinek a háztetején tapostunk mikor kerestük a fel-s levezető utat. Visszafelé Saman vezetett, olyan szépen kért, nem tudtam nemet mondani, de mikor megálltunk, nem bírta megtartani ,s ledöntötte a motort, nem lett semmi baja, nem az első ilyen volt . A bazárba legalább gyalog mentünk, nem akartam az utcán hagyni, pedig semmi baja nem lett volna a mocinak. Az utcán, s a bazárban a félmillás fényképezőgépemet a markomban lóbálva sétáltam, eszembe sem jutott volna félteni. Az iráni Bazár sokkal jobb, mint a török, ahonnan nem tudsz kijönni csak 3 szőnyeggel a válladon, két Lacost pólóval a hónod alatt, eredeti-kamu órával a csuklódon, s pénzváltásnál röviden, kebappal a szádban. Az iráni Bazárban nem tukmálnak szinte semmit, nem erőszakosak, külön szekciók vannak: “ékszer osztály”, irodakellékek, szőnyegbirodalom, magvak-csemegék, Al Bandi részlege, Elektronika, “Rongyosok”, konyhafelszerelések… Így legalább 50-100 “lyuk” egymás körül egyfajta holmit árul. Sajnos kirívok a tömegből, ha nem is rögtön a fényképezőgépemmel, akkor a szőkés hajammal, vagy a ruhámmal, így állandóan -Helló! -Hi! -How are you? -Where are you from?… de ennyi. A választ már nem értik, s szegény Saman meg magyarázkodik, hogy én csak egy egyszerű turista vagyok Madzsarisztánból. Datolyával nem bírok betelni, vettem is egy kilót rögtön. Térképet nem, mert vagy csak farsziul volt, vagy elég fura kemény anyagból… Végül egész Iránon keresztül csak az orrom, meg a táblák után mentem. A forgalmat eléggé élvezem, hamar megszoktam, idegeskedni nem szabad, otthon kell hagyni minden otthoni szokást, fel kell venni az itteni ritmust, és rögtön meglátod a káoszban a rendet Folyni kell az áramlattal, mint az örvényben. Ha hagyod magad lehúzni, az alján magától kidob, ahogy szűkül a tölcsér, de ha ellenállsz kimerülsz, s megfulladsz. Ilyen egyszerű ez is, csak érezni kell, “együtt rezdülni”. Este mikor elindultunk szervizt keresni, hogy olajat cseréljek, el kezdett szakadni a hó, s persze hiába áztattuk szét magunkat, egy sem volt nyitva. Ja, itt a csütörtök, péntek a hétvége.

2011.11.13. Vasárnap

Tabrizból kifelé óvatosan mentem a friss havazás után, a borzasztó hidegben. Zanjan körül kezdett engedni a fagy, de mivel nem akartam az autópályán vágtatni, ahol semmi látnivaló, meg hosszabb is lett volna, így átvágtam a hegyeken a Kaszpi-tóhoz, a szebb út reményében. Mikor az kezdett emelkedni, már láttam a felhőkből, hogy nem sok jót remélhetek, de annyira már megszékelyesedtem, hogy menjek tovább Felmotoroztam a sötét felhőbe, ami ráült a pleximre, a belsejére meg a leheletem, aztán rá is fagyott mind, ugyanezt eljátszottam a szemüvegemmel is miután felcsaptam a plexit. Aztán a szemüveget letoltam az orromra, így a pluszban csatolt hóvihar egyből vágta a szemeim… Dehát megint csak nem tudtam mást tenni a szerpentinen. Mire átértem a hegyek túloldalára képződött egy réteg dér/hó a ruhámon, (s Veronikának írom külön, kezdtem érezni, hogy megfagynak a szemgolyóim A lefelé szerpentineket már nagyon élveztem a jobb időben. Az eu térképes gps-en elég közelinek tűnt a part, de jócskán kellett még menni. Még egy hegyet kellett átszelnem borzasztó szélben, a szerpentinen össze-vissza dőlve az orkán miatt, még egy kis eső, aztán meg is érkeztem a zsúfolt Rashtba. Autószerelő műhelyből most sem volt hiány, de motorszervizt nem találtam, amúgyis 8 körül lehetett már. Bandar el Anzalinak vettem az irányt, víz közelben szerettem volna sátrazni. Vaksötétben nem tudtam megközelíteni a “tengert”, eléggé be van építve, vagy nádas. Anzaliban a kemping zárva, de találtam egy bungaló telepet elég olcsón.

2011.11.14. Hétfő

Kivettem egy szabadnapot. Kázmér kedvéért kipakoltam minden csomagomat már csak azért is, mert észrevettem egy repedést az illesztésnél az aludobozon. Talán a Kárpátok-béli esésnél keletkezett, kitudja. Epoxigyurmával “meghegesztettem” később kis szilikonpasztával is ki kellett egészítenem, azóta frankó. A nap hátralévő részében a ruháim szárogattam, ragasztgattam 1-2 dolgot, hosszú idő után borotválkoztam, olvastam. A part felfedezése kicsit kiábrándító volt, csupa szemét, kedvem sem volt úszni a hidegben, meg esett is.

2011.11.15. Kedd

Anzaliból eljövet nem találtam internet cafet 2 órán keresztül, bárhogy magyarázták merre van az az egy! Végül ráleltem kis segítséggel, eldugva az útról kis közön kellett gyalog menni, egy udvarba be, emeletre fel, s egy lakás ajtaján A4-es lapon farsziul volt írva hogy ez egy Netcafe. De zárva volt… A segítőm mondta nemsokára nyit. Hát azt már pár napos iráni tartózkodásom alatt megtanultam, hogy az iráni fél óra az inkább másfél, de volt olyan, amire még mindig várok… Itt is autó szervizek vannak csak, találtam egy motor szervizt ugyan, de csak ámultak az Africán, hogy ekkora dögöt ők még nem láttak, és amúgy sem tudnának nekem való olajat adni… Már épp feladtam, mikor a következő város szélén végre meglátták a potenciált az motoromban. Kis alku után hozattak nekem olajat, már csak el kellett magyaráznom kézzel-lábbal, hogy az olajszűrőt ki kéne mosni benzinnel, mert drága fajta, mosható, fémszűrős… Direkt a túrára vettem, így nem kellett olajszűrőket magammal cipelnem (“Azt hiszed, ezeknek van?!”) Amúgy nem értem miért nem terjedt el a mosható verzió? Igaz drága, de legalább ennyivel kevesebb káros hulladékot produkálnánk. Az olajleeresztő csavar rézalátétjének cseréje teljesen esélytelen volt, akárhogy magyaráztam. Többek közt ez is otthon maradt. Egy félmaroknyi elfért volna, Koxi mondta is, de sajnos annyi minden volt, így elfelejtettem. Kifizettem az árat, amit még az elején kialkudtam, kikalkuláltunk papíron, de a végén majd a dupláját kérték. Dávidtól átvettem az előre megegyezettekhez való tartást, így hosszú, de nagyon barátságos vita után rádobtam azért egy kicsit, s új olajjal robogtam a Kaszpi-tó partján. Próbáltam táborhelyet találni, de vaksötét volt, s eléggé be van épülve a part szinte végig, állítólag az iráni lakosság 1/5-e él itt ezen az ezeregynéhány km-es partszakaszon. Zibakanarba érve kicsi utakon próbáltam megközelíteni a partot, de csak privát panziókhoz vezettek. Kíváncsiságból megkérdeztem mennyi lenne, de inkább tovább kerestem a partot. Végül egy lampionos bejáratra azt hittem végre, hogy kemping, de egy kormány TV üdülőhöz vezető út volt, viszont az őrbódéban mondták, hogy nyugodtan sátrazzak a kapu közelében az út mellett. Kifelé a kapusbódéban mondtam, itt fogok aludni az út túloldalán, ne lepődjön meg. Erre teát hozott, s mondta a rendőrök is itt vannak a szomszéd kuckóban, ők meg a BM üdülőhöz tartoznak, úgyhogy nem kell féljek Kezdtem is lepakolni, mikor egy úriember hajtott kifelé a saras útról, s felajánlotta aludjak nála a nyaralójában. Párszor visszakérdeztem, hogy tuti legyen, mert Iránban divat a Ta’arof, ami illemből felajánlás (még a taxira is) de nem komolyan gondolják. Miután meggyőzőtt, hogy nem kamuzik, gázoltam utána a pocsolyákban, sárban, a 3 éve épült, többszintes nyaralójához. A nagyvárosból jött ide kipihenni a stresszt, s kicsit egyedül lenni… Egy emeleti szobát fűtött, abban aludtunk mindketten, de elébb hosszas beszélgetésbe bonyolódtunk, s vacsorafőzés előtt mandarint loptunk a kerítés tetejéről, a saját kertjéből.

2011.11.16. Szerda

Reggel nehezen keltem (mint mindig) Medi nyugalmát markolók zavarják, főleg reggel. Mesterséges tavat harapnak ki az általa annyira szeretett földből, halaknak. Reggeli után egy kicsi csermely mentén gyalogoltunk a tengerpartra, fatörzseken egyensúlyoztunk át, de nem engedték kocsiút építését, így ez a kis partszakasz, amit a patak és a Teheráni Tv üdülőjének kerítése szegélyez csak az övék, azé a pár tulajé akiknek itt van a nyaralójuk. Ide rendőr nem jön, itt lehet bikiniben is úszni a hölgyeknek, ami amúgy tiltott, csak ruhában…

Később egy másik partszakaszhoz kocsikáztunk. A halászoknak nehéz dolguk van, még úgy is, hogy traktorok segítenek a hálók húzásában. Nagyon szegény fogásuk volt mikor ott voltunk. 2 láda hal lagalább 30 ember munkájának gyümölcse. Fogtak is hozzá újra a 3 km-es háló kihelyezésének, csónakokkal. Medi elmondása alapján a többi ország fejlettebb technikával, s radarral halássza a Kaszpit. Medi boltos barátjától -mondanom sem kell pult alatt vásárolt- Whisky (illetve whisky ízesített 43%os ital aludobozban) is előkerült. Nem sokkal később egy sörétes puska is a csomagtartóból. Így hát először ittam, aztán lőttem, s utána úsztam is egyet, pedig csak úszni indultunk Medi jól főz, a satelit (titokban) adáson a hírek mellett, legtöbbet a meChef műsorát nézi. Amennyire szeret főzni, annyira nem mosogatni. Mondjuk ezt a terhet rögtön levettem a válláról. Késő éjjelig sakkoztunk, bár mindig kikaptam.

2011.11.17. Csütörtök

Miután kitakarítottuk Medi nyaralóját, átmentünk ebédre a Safari családhoz, akik felügyelnek a nyaralóra, távollétében. Nagyon kedves emberek,s a finom falatok után kíváncsian várták Medi által ígért képeimet a laptopon. Esőben indultunk Teherán felé, bárhogy marasztalt a család. Mire Karajba értünk elállt az eső is. Mivel tengerszint alatt pakoltam fel a motort, az 1800m-es hágókon csücskeit kipattantva dudorodott a nagy sárga Ortlieb Duffle zsákom. Ezzel is bizonyítva mennyire tökéletesen zár a vízhatlan TiZip-zár. Nagyon jó zsák, csak ajánlani tudom, köszönet az http://evobike.hu/ canada pharmacy 24h review . -nak. Mariane, s Medi, ízlésesen berendezett polgári lakásukban nevelik 3 lányuk Raneket, Ramesht és Riahanét. A finom vacsorához előkerült a titokban erjesztett (majdnem kész) bor is. A Tanu kezdő kockáira emlékeztetett az iráni borkészítés. Nagy csalamádés hordóban, történik az erjesztés -csakúgy, mint Otthon- de az egész történetnek az illemhely ad otthont, búvóhelyet (mint Dezsőnek a pince) A tetőn meg eldugva parabola antennák hada. Éjjel 2-3 ig beszélgettünk, mint eddig is.

2011.11.18. Péntek

Reggel én keltem elsőnek. Persze, csodálkoztok. Gondoljátok el, én mennyire meg voltam illetődve… Aki ismer, tudja, hogy nem sok aranyat szoktam lelni reggelente, max. ha hajnalig ébren maradok, ami gyakrabban előfordul, mint a koránkelés. Már nem is tudom hány fajta “kenyeret” próbáltam már (ezt külön a paleósoknak, írom Taftoon, Lavash, Sangak, Barbari… Mariane nagyon finoman főz, de a rántotta, mint általában itt is a családfő serpenyőjéből ízlik jobban. A tabrizi híres sajtot itt sikerült először megkóstolnom. Reggeli után kezdtem készülődni, hogy nem élek vissza Medi nagylelkűségével, s indulok Teherán felé, mikor közölte, hogy leugrunk a parkba, amiből családi kirándulás lett Chalus felé. Víztározó, szép kopár, illetve havas hegyek, patakok, piknikhelyek, az útszéli árus céklát,s babot kínált, csak mint nálunk főtt kukoricát. Kései ebéd lett mire visszaértünk a kirándulásból. Valahogy már a kocsiban volt egy olyan érzésem, hogy nem rántott karaj lesz ebédre. Karajban nincs karaj Valami gabonaféle leves, mazsolás-sáfrányos rizs, csitkenyés rizs, sült csirke, Bolonyai… A pirított rizs itt nem olyan, ahogy a nagykönyvben írják, hanem hogy majdnem odaég, csak direkt és minden konyhában, és nagyon finom   Este Gogoosht néztek -iráni xfactor Londonból- satelit adásról titokban, addig legalább írtam a naplóm. Medivel megint sokáig beszélgettünk, sakkoztunk, s közben megjegyezte, hogy határozottan fejlődök.

 http://essay-space.com/http://hacknjill.com/blog/instagram-spy-android-phone-tracker-android-keylogger/

2012/08/24 | Categories: Nincs kategorizálva | Leave A Comment »